Queen Maria Theresia

A Ratio Educationis

Közzétette:

 

 

Mária Terézia oktatási reformjait az 1777-es Ratio Educationis koronázta meg. A rendelet kilenc tankerületre osztotta az országot, amelyek élén a kerület összes alsó-, közép- és felsőfokú intézményét – kivéve az egyetemet – felügyelő és ellenőrző főigazgatók álltak. Az oktatás első szintjét az egytanítós falusi, a kéttanítós mezővárosi, valamint a két- vagy háromtanítós nagyvárosi népiskolák jelentették. Ezekből az 1770-es években – Erdélyt nem számítva – 4000 működött az országban. Vagyis az ország 8700 településének mintegy  Ratio Educationisfelében folyt többé-kevésbé szervezett tanítás a hat évnél idősebb gyermekek számára. A rendelet következtében a népiskolák száma néhány százzal szaporodott. A tanítás vidéken változatlanul csak ősztől tavaszig tartott, s bár elvileg kötelező volt, ezt sokan nem tartották be. A tanítók továbbra is a jegyzők, lelkészek, kántorok, harangozók és a tanulmányaikat félbehagyó diákok közül kerültek ki, vagyis semmiféle szakképesítéssel nem rendelkeztek. Ezen kívánt változtatni a reform azzal, hogy a tankerületi székhelyeken a népiskolák fölé olyan „nemzeti mintaiskolák” szervezését írta elő, amelyek a tanítóképzést kapták feladatul. Az írás, olvasás és számolás alapjainak megtanítása mellett a népiskolák feladatai közé tartozott, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akik tudatában vannak „alázatos és igaz keresztény kötelességeiknek”. Ezért mindenki részesült vallásoktatásban. A tanításnak valamennyi iskolában a tanulók anyanyelvén kellett folyni, ám valószínű, hogy ezt nem minden településen lehetett végrehajtani.

A középiskola két egymásra épülő tagozatból állt: a hároméves kisgimnáziumból és az erre épülő kétéves nagygimnáziumból. A gimnáziumokba tízéves korukban léphettek be a diákok, s a latin mellett, amely egyben a tanítás nyelve is volt, a korábbinál nagyobb időráfordítással tanultak praktikus ismereteket: szépírást, számtant, mértant, történelmet, földrajzot, természetrajzot. A vallás középszinten is a főtárgyak között szerepelt, és minden diák kötelezően tanult németül. A magyar nyelv és nyelvtan oktatása viszont hiányzott a tanrendből. Törekedni kellett rá, hogy minden osztálynak külön tanára és tanterme legyen, sőt a felsőbb osztályokban már szaktanárok is tanítottak. A középiskolai oktatásnak is alapvető céljai közé tartozott a hívő, erkölcsös és hasznos állampolgárok nevelése. Világnézeti szempontból tehát az alsó- és középfokú oktatás egyaránt a vallásos hit és a Queen Maria Theresiafelvilágosodás eszméinek ötvözetén alapult, s ez jól tükrözte a királynő kettős lelkületét.

A középiskolákból az ún. királyi akadémiákra vagy az egyetemre vezethetett az út. A királyi akadémiákat 1776-tól kezdődően szervezték meg Győrben, Nagyszombatban, Nagyváradon, Kassán és Zágrábban. Ezeknek két egymásra épülő tagozata volt: a bölcsészeti és jogi, amelyek egyaránt két-két évig tartottak. Az első két év a gimnáziumi tanárkodásra készített fel, a második két év pedig az államhivatalnoki munkára. Ennek megfelelően a bölcsészeti tagozaton a gimnáziumi tárgyakat tanították magasabb szinten, a jogin pedig a praktikus jogászi és államigazgatási ismereteket.

Az 1777-ben Budára, majd onnan Pestre költöztetett egyetem alapozó szakát jelentő bölcsészeti kart háromévesről kétévesre csökkentették. Ezen nemcsak a mai értelemben vett bölcsészeti tárgyakat tanítottak, hanem fizikát, matematikát, logikát, etikát és földrajzot is. Ezt a kart látogatták a legtöbben, évente mintegy három-négyszázan. A bölcsészeti karra épült az ötéves orvoskar, a négyéves teológia és a hároméves jogi kar. Ezek közül a legnépszerűbb a teológia kar volt, amelynek létszáma 200 körül mozgott, s a legkevésbé látogatott a jogi kar, amelyen eleinte csak egy-két tucatnyian tanultak. Viszonylag sokan jártak az orvosi karra is, amelyen csupán 1777 és 1789 között 186 sebész-szülész kapott oklevelet. A hallgatók minden országrészből és mindegyik társadalmi osztályból érkeztek.

Az egyetlen magyarországi egyetem mellett viszonylag sokan fordultak meg a kor híres európai egyetemein. A katolikusok főleg a közeli Bécsben és Grazban, valamint Rómában és Páduában, a protestánsok Hollandiában és egyre növekvő számban németországi egyetemeken: Jénában, Halléban, Lipcsében, Wittenbergben és Göttingenben tanultak. A becslések szerint évente 35—40-en, a 18. században pedig összesen legalább 3—4 ezren pallérozták magukat külföldön.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (281—283. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s