Tajpej, Downtown
A Downtownnak nevezett régi Tajpejt Csang Csiang-kuo mentette meg attól, hogy fölfalja az építkezési láz molochja. Kissé összezsugorodott,
Séta a kultúra ösvényein
A Downtownnak nevezett régi Tajpejt Csang Csiang-kuo mentette meg attól, hogy fölfalja az építkezési láz molochja. Kissé összezsugorodott,
A dél-kínaiak szilárd meggyőződése, hogy az ország legszebb tájain élnek. Errefelé bőkezűen ontja szépségeit a természet, itt vannak
Nepál, ez a kis, 800 kilométer hosszú, 100—200 kilométer széles független dél-ázsiai állam szinte szabályos téglalapként ékelődik be
Burmában mélyen gyökerezik és úgyszólván minden fiúgyermeket érint a shin-byu nevű buddhista rítus: a kisfiút felveszik egy buddhista
A Tiltott Város nemcsak a kínaiak képzeletét és kíváncsiságát foglalkoztatta, akik 1924-ig, az utolsó császár elűzéséig be sem
Egy római korabeli, vidéki városban vagyunk. Körülöttünk oszlopok, régi templomok, magas, lépcsős színházak. Gerasa – mai nevén Jerash
Aki a déli útvonalon, vagyis a Bangkok, Szingapúr, Hong-kong, Tajpej vagy Manila felől érkező járaton közelíti meg a
Nem csoda, hogy a több mint 4000 éves múltú ország mítoszokkal és legendákkal van tele. Az egyik ilyen
Bangladesben a szárazságnál is sokkal nagyobb gondot okoznak az évente ismétlődő áradások, amelyek a Bengál-öböl mentén rendszeresen elpusztítják
Valamelyik európai fővárosból röppenve Tunéziába úgy érezzük, más világba csöppentünk. Aki viszont délről érkezik – például a Szaharát