Joszif Sztálin
Három évtizeden át uralkodott a Szovjetunióban, egyszerre volt nemzeti hős és kegyetlen zsarnok – oroszlánrésze volt Hitler legyőzésében,
Séta a kultúra ösvényein
Három évtizeden át uralkodott a Szovjetunióban, egyszerre volt nemzeti hős és kegyetlen zsarnok – oroszlánrésze volt Hitler legyőzésében,
Kr.e. 6. sz.-i kisázsiai, milétosi görög filozófus, matematikus, csillagász. Életéről számos anekdota maradt fenn, ezek történeti értéke azonban
Majdnem 500 év után Karol Wojtyła lett az első nem olasz nemzetiségű pápa. Hosszú hivatali idejét karizma, emberség és magas
Shenute a negyedik és ötödik század kimagasló egyénisége és az egyiptomi kereszténység, ill. szerzetesség egyik legjelentősebb személyisége. Nagyon
Pár hete olvastam lelki olvasmányban egy mondatot. Hirtelenében nem figyeltem fel rá, ahogy egy pohár víz, egy szelet
Harminc éven át ő testesítette meg a szabad Franciaországot, amelynek élére állt a második világháborúban, majd kivezette a
Ő volt az első nő, aki egyetemi diplomát szerzett fizikából, és az első női Nobel-díjas; ugyancsak az első,
Álmok, szerelmek, politika – ez jellemezte életét. Műveivel a nőkért, a szabadságért küzdött. Fájdalommal teli életében a festés
Árva kislányból nőtte ki magát legendává, a divat királynőjévé. Egyszerű és időtálló stílust teremtett. Mondták róla, hogy „ő
Az animációs film úttörője volt, meséivel milliókat szórakoztatott. Munkásságát több nemzedék ismeri jól – és ahogy mondta,„az egész