Kosztolányi Dezső – Nyárutó
Mint egy szegény, sebesült katona, a piszkos ősz járkál a mély aranyban, a sebkötőit is letépi halkan, s
Séta a kultúra ösvényein
Mint egy szegény, sebesült katona, a piszkos ősz járkál a mély aranyban, a sebkötőit is letépi halkan, s
London mindig vásárlási lázban ég. Egyrészt – mondhatni – itt vásárol be az egész világ – másrészt az
Az Atlanti-óceán strandjai sok turistát arra csábítanak, hogy a legrövidebb úton – és ez általában a díjköteles autópálya
A reformáció terjedése maga után vonta, hogy a török által meg nem szállt városok addig katolikus iskoláinak túlnyomó
Prágát már sok évszázada a világ egyik legszebb városának tartják. Egy késő középkori krónikában olvasható: „Prága egy királyság
Elkerülhetetlen, hogy minden belgiumi jelenséget kettéosztva vagy legalábbis kétszer vegyünk szemügyre: a politikát, a kormányzatot, a gazdaságot is,
Hunyadi László kivégzésére anyja és annak testvére, Szilágyi Mihály – bízva a maguk és familiárisaik erejében – nyílt
Mi hát Európa titka? Mivel megfejteni nem tudták, mítoszban fogalmazták meg a kezdeteket. Zeusz isten, a női szépség
A 13. század elejére Európa hatalmi viszonyai gyökeresen átalakultak. A Szentszék és a Német-Római Birodalom közötti viszálykodásból az
Hősök ők, a kisfiúk és kisleányok, akik most indulnak neki a tanítás és tudomány labirintusának, amikor minden azt