A Kréta-mükénéi kultúra
Mükéné feltárása az 1870-es, majd Knósszoszé az 1900-as években bebizonyította, hogy a homéroszi eposzok hősi világa nem puszta
Séta a kultúra ösvényein
Mükéné feltárása az 1870-es, majd Knósszoszé az 1900-as években bebizonyította, hogy a homéroszi eposzok hősi világa nem puszta
Ez volt a világ első nagyhatalma, amely fénykorában Nyugat-Ázsián kívül Egyiptomra és Európa délkeleti csücskére is kiterjedt. Befogadó
A Kr. e. 6. századtól nagy vaskori civilizáció hálózta be Európát az ibériai-félszigettől a Balkánig. Harcias népeinek, a keltáknak azonos
Indiában Kr. e. 322 – Kr. u. 554 között három birodalom is kialakult: a kusánoké, illetve a Maurja
Az Egyiptom és Anatólia közötti Kánaán földjén a kereskedelemből és iparból élő tengerparti városállamok virágoztak. Görög kortársaik nevezték
A perzsa Akhaimenida Birodalom fénykorának uralkodójaként I. Dáriust (Dareioszt) megállíthatatlan haderejéről és a pénzügyek intézésében mutatott tehetségéről ismerte
I. e. 30-ban egy királynő és egy tiszteletre méltó katonai vezető szerelmi viszonya botrányt keltett Rómában, olyannyira, hogy
„Gyakran találkozunk olyan területeken is kifejezetten görög, illetve hellenisztikus alkotásokkal, amelyeken barbár népek éltek… érdekesebbek azok a művek,
Filozófusok műveit olvasni két különböző szellemi tevékenység lehet. Vannak jelentékeny bölcselők, akik megfogalmazott szövegeikkel szinte kizárólag tanítani, tudatot-értelmet
Nagy Ramszesz háborús hős, 140 gyermek büszke apja, és gátlástalan önreklámozó Időszámításunk előtt 1274-et írunk. Az istenség