Az első hindu birodalmak

 

 

Indiában Kr. e. 322 – Kr. u. 554 között három birodalom is kialakult: a kusánoké, illetve a Maurja és a Gupta-dinasztiáé. A történelem során először ők egyesítették Indiát. Ebben a korban két vallás is létrejött: a buddhizmus és a dzsainizmus.

 

A Maurják dinasztiáját (Kr. e. 322 – 185) Csandragupta alapította. Birodalmuk egészen Asóka császár uralkodásáig folyamatosan terjeszkedett, aki viszont áttért a buddhista hitre, és megálljt parancsolt a hódításnak, majd India-szerte terjeszteni kezdte ezt a vallást.

Kr. u. 30 – 240 között a Közép-Ázsiából, nomád népként ideérkezett, ám a buddhizmust követő kusánok birodalma a mai Északnyugat-India, Pakisztán, Afganisztán és Üzbegisztán területén helyezkedett el. Ebben az időben jött létre a buddhizmus új ága, a mahájána.

Sanchi_Stupa_1_(1999)

Az imádság helye
Sanchi nagy sztúpáját Asóka császár építtette. A sztúpa egy szent épület, ahol Buddhának, valamelyik tanítványának vagy későbbi követőjének valamilyen ereklyéjét őrzik. Szokás elzarándokolni hozzájuk, és ott meditálni, illetve imádkozni.

 

Sanchi_Stupa_Nr._3_(1999)

 

A következő indiai birodalom 320 – 554 között a Guptáké volt. Ezt tartják India aranykorának, amikor virágzott a művészet és a tudomány. Ekkor találták fel a tízes számrendszert és a nulla fogalmát. A buddhizmus mellett a Gupták felélesztették a hinduista vallást is, és isteneiknek több templomot építettek.

 

kusán_harcos

Kusán harcos kőszobra
Gandhára, Kr. u. II-III. század

 

Kereskedelem

A kusánok és a gupták alatt virágzott a kereskedelem, elsősorban az egész Ázsiát átszelő selyemútnak köszönhetően. Indiából fűszereket és drágaköveket exportáltak nyugatra (a Római Birodalomba) és keletre (Kínába). A hindu kereskedők hajói eljutottak Arábiába és Délkelet-Ázsiába is.

 

HaddaTypes

Portrék Hadda városából, Gandharából, a Kr. u. 3. századból, a Guimet Múzeum gyűjteményéből.

Művészet és kultúra

A Kusán Birodalom északi részén alkotó képzőművészekre erősen hatott a görög-római szobrászat. Még buddhát is formáztak római tógába öltöztetve. Az indiai művészet legkiválóbb alkotásai közül sok született a Gupta-korszakban, elsősorban hinduista templomok.

 

Hiedelmek és rítusok

A Kr. e. 6. században új vallást alapított Gautama Sziddhártha, azaz Buddha („a megvilágosodott”). A Maurja-császár Asóka és a kusánok terjesztették a buddhizmust, míg a gupták emelték az első kőtemplomokat az olyan hinduista isteneknek, mint Visnu és Siva.

 

amaravati_sztupa_buddha

Buddha születése
Az amaravati sztúpa (Andhra Prades államban) domborműve a buddhizmus nevezetes eseményeit jeleníti meg. Láthatók a Buddha születését megjövendölő bölcsek, valamint Buddha szülei: Májá királyné és Szuddhodhanakirály újszülött fiukkal.
Forrás: Az emberiség története (98-99. oldal) Corvina Kiadó 2015 ISBN 978 963 13 6315 9

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s