A szamurájok végnapjai

Közzétette:

 

 

Japán úgynevezett Edo-korszakát (1603-1868) a béke és a stabilitás jellemezte. A gazdaság növekedett, és virágzott a művészet, elsősorban a fametszés, a kabuki-színjátszás és haiku-költészet. A társadalom annyiban változott, hogy a kereskedők középosztálya meggazdagodott, egyidejűleg a szamurájok harcos osztályának kezéből fokozatosan kicsúszott a hatalom.

A több mint 250 évig tartó Edo-korszak jelentősen különbözött az azt megelőző évtizedektől, mikor is Japán még az egymással szüntelenül háborúskodó hadurak megosztott, feudális anarchiába süllyedt országa volt. A belharcok Tokugava Iejaszu hadúr győzelmével értek véget, aki helyreállította a sógunátus intézményét, és annak székhelyét Kiotóból Edóba (1868 óta Tokió) tette át.

 

Tokugawa Iejaszu

Tokugava Iejaszu az Edo-bakufu megalapítója, Japán sógunja 1603 és 1605 között.

 

Ancient Edo (Tokyo)

Az ősi Edo (Tokyo)

A társadalmi rend ezzel nem változott meg, hiszen az uralkodó osztályt továbbra is a katonáskodó szamurájok képezték, ám idővel egyre nagyobb befolyásra tett szert a kereskedők rétege, míg a szamurájok gazdagsága és hatalma szép lassan elenyészett. A korszak viszonylagos stabilitása utat engedett számos más gazdasági és kulturális változásnak is.

 

Szamuráj férfi

Szamuráj férfi

Elzárkózó politika

A számos belső változás mellett Japán mereven elzárkózó külpolitikát folytatott. Az európaiak ugyan már a 16. században megérkeztek ide, hiszen addigra körbehajózták a Földet, és élénk kereskedelmet folytattak Kínával. Akadtak közöttük keresztény, főként portugál jezsuita hittérítők is, akik eleinte némi sikerrel tevékenykedtek, ám a Tokugavák úgy látták, hogy a kereszténység fenyegeti Japán belső békéjét, ezért a 17. század elején száműzték a szerzeteseket.

Ezzel egyidejűleg az ideérkező kereskedők szerettek volna hozzáférni az itt bányászott ezüsthöz, és eladni árújukat, ám a sógunátus velük szemben is bizalmatlan volt. A lőfegyverekkel mindenesetre még a polgárháborús időszakban megismertették az európaiak a japánokat, akik hamarosan kezdtek maguk is kezdtek ilyesmit gyártani. Az 1630-as évekre aztán a japánoknak halálbüntetés terhe mellett megtiltották a kereskedést a külföldiekkel éppúgy, mint a külföldre utazást. Kivételképpen a hollandoknak engedték meg, hogy a külkereskedelmet bonyolítsák a Nagaszaki kikötőjében létesített telepükön.

Az elzárkózási politika azonban nem lett a belső változások akadálya. A 18. században növekedett a gazdaság, és virágzottak a művészetek. Elindult a városiasodás, és Tokió, nyomában más városokkal, ipari (elsősorban selyemszövő) központtá vált. A kereskedők osztálya nem röstellte kimutatni újonnan szerzett gazdagságát, támogatta a művészeket, és újfajta szórakozásokra költötte pénzét.

 

Gésák tánca

Gésák tánca

Kialakult a hivatásos előadónők, gésák rétege, fellendült a zene és az irodalom, a képzőművészeten belül pedig a fametszetkészítés. Létrejött egy új, erősen stilizált, zenés-táncos színházi műfaj is: a kabuki.

 

Kabuki színészek

Két kabuki színész: Bando Zendzsi and Savamura Jodogoro; 1794

Új társadalmi rend

Mindezek a változások megingatták a szamurájok helyzetét. Ők általában tartományi központokban laktak a helyi uraság hűbéreseiként, s a földbirtokukról beszedett adókból éltek.

Ám a városiasodás hatalmuk csökkenéséhez vezetett, s a korszak végére már igen sok szamuráj eladósodott, miközben a kereskedők meggazdagodtak, és szép lassan elfoglalták a társadalmi ranglétra legfelső fokait.

A mester nem azért forgatja a kardot, hogy öljön, hanem hogy életeket mentsen vele.

(Szóhó Takuan zen mester [1573-1645])

Csata és háború

Az Edo-korszakban ugyan béke volt, de a sógunátus nem eresztette szélnek a japán hadsereget. A katonák akkoriban karddal, íjjal és nyíllal, valamint lándzsával, később puskával is fel voltak fegyverezve. A szamurájnak mindig készen kellett állnia a harcra.

Szúrófegyverek,kardok

Naginata

Naginata
Ezt a szúrófegyvert női használatra szánták. A szmurájfeleségnek ugyanis férje távollétében adandó alkalommal magának kellett megvédenie az otthonát.

Katana (szamurájkard)

Szamurájkard
A szamurájnak hagyományosan két kardja volt: a rövid vakizasi és a hosszú katana. A kettő együttesét nevezték daisónak („nagykicsi”) A katanának a szamuráj otthonában rendszerint külön, díszes állványa volt.

Szamurájkard állványa

Szamurájkard

 

Katonáskodó nemesek

Szamuráj-páncél

A szamurájság helyzete ugyan fokozatosan hanyatlott az Edo-korszakban, de azért kiváltságos és befolyásos rétegnek számított, és a 8. századra visszanyúló történetük, vitézségük, páncélzatuk nemcsak látványos volt, hanem igen praktikus is. Mindvégig megmaradt ugyan díszesnek, de mindig alkalmazkodott az éppen uralkodó harcmodorhoz: a kézitusához nem ugyanolyan védelemre volt szükség, mint a lóháton folytatott, vagy éppen lőfegyverek elleni harchoz. Természetesen az előkelőbb szamurájoknak páncéljuk is díszesebb volt.

 

Szamuráj páncélruha

Páncélruha
A páncél formája is változott az idők során, ez egy 19. századi modell. Mind fődarabját, a magamidót, mind a végtagokat védő kisebb toldalékokat kicsiny, pikkelyszerű, lakkozott vasdarabokból fűzték össze.

A sisakot igyekeztek minél díszesebbre készíteni. Egyesek rárakatták nemzetségük címerét, mások hétköznapi témákkal, pl. állatfigurákkal díszítették.

Hadvezéri legyező a japán Edo-korból

Hadvezéri legyező
Ilyen legyezővel a hadvezér nemcsak magát hűsítette, hanem jeleket adott alvezéreinek a csatában, de végszükség esetén akár önvédelemre is használhatta.

Nyersanyagok

Az effajta öltözék természetesen többféle anyagból készült. A többsége ugyan fémből, de szükség volt hozzá bőrre, lakkra, sőt még selyemre is. A törzset védő mogamidót rendszerint kisebb vas- vagy acéldarabokból kötözték össze.

Háztartás

 

Bronz váza  Inro

Bronz váza, Inro necukével: ezt a 18. század második felében készült tartódobozkát övön hordva viselték.

 

 

A teázás ősi szokása fontos szerepet játszott a japánok mindennapi életében. A művészi szinten űzött teaszertartásra (csanoju) a teaházban (szukija) kerül sor, és szigorú, a zen buddhizmuson alapuló szabályai vannak.

Teaszertartás

japán teaszertartás

Japán teaszertartás

Ruha és ékszer

A középosztály gyarapodása lehetővé tette a luxuscikkek beszerzését is, így a valaha egyszerű kimonók is egyre tarkábbá váltak.

 

Edo-kori ruha Hajcsat

Edo-kori ruha, ezüst és aranyozott hajcsat

Hiedelmek és rítusok

Az Edo-kori Japánban a 6. században átvett buddhizmus maradt az uralkodó vallás. Ugyanakkor a számos népi hiedelmet magába olvasztó őshonos istenhitnek, a sintónak is sok híve maradt, és nem egy családnak otthon is volt mindkét vallás gyakorlásához szükséges, kisebb szentélye.

 

Bodhisattva

Bodhisattva, az aranyozás arra utal, hogy nagyon gazdag család vagy egy szentély számára készült.
 

Művészet és Kultúra

A növekvő városiasodás és a vagyonosodó kereskedők adományai hatására újításokat vezettek be a művészetben. A festők városi témák felé fordultak, és divatba jött a fametszetkészítés. Ebben a korban jelent meg a haiku-költészet is, valamint új színházi formák, köztük a rendkívül népszerű bunraku-bábszínház.

 

Kabuki tánc

A japán színházi műfaj egyike (bunraku, nó), sőt a bunraku, a bábjáték háttérbe szorításával a legnépszerűbb „polgári” színház az Edo-kor (1600–1867) óta.

Edo Icsimura-za színháza

Sibai Ukie („Jelenet egy darabból”) A képen Edo Icsimura-za színháza látható az 1740-es évek elején.

 

Forrás: Az emberiség története (244-253. oldal) Corvina Kiadó 2015 ISBN 978 963 13 6315 9

 

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s