Erdélyt járva – Nagykároly
Károlyiak ősi fészke, nyelvművelők kötődése Én szeretlek, és szerelmem, Nem tudom, mi voltam eddig, E végetlen áradat, Ámde
Séta a kultúra ösvényein
Károlyiak ősi fészke, nyelvművelők kötődése Én szeretlek, és szerelmem, Nem tudom, mi voltam eddig, E végetlen áradat, Ámde
A lutheranizmus elsősorban az erdélyi és a szepességi szászok körében, a felvidéki bányavárosokban és Kassán, Nyugat-Magyarországon, valamint a
VIII. Henrik (1509—1547), az angol államegyház megalapítója, eredetileg hallani sem akar a reformációról. A papnak készült király Luthernek
A 2. magyar hadsereg pusztulása megerősítette a konzervatív körök és a Kállay-kormány arra irányuló szándékét, hogy az angolszász
A vasvári béke miatti elégedetlenség közvetlen oka lett annak a főúri összeesküvésnek, amely báró Wesselényi Ferenc nádor vezetésével
A Nemzeti Kerekasztal megállapodásainak értelmében október folyamán a parlament más fontos törvényeket is elfogadott. Ezek egyike az Alkotmánybíróság
Nem olyan meghatározó mértékben, mint a városi lakosság körében, de a mezővárosokban és falvakban is nagy számban éltek
Jóval lassabban, mint a királyi udvarban, a nemesi kúriákban és a városi polgárság köreiben, de az életkörülmények a
A mezővárosként emlegetett települések többsége csak annyiban különbözött a falvaktól, hogy azoknál valamivel többen laktak bennük, s tartottak
„Felvinc és Enyed között egy kis bérci patak vágja keresztül az utat, melyen most tartós kőhíd van építve.