A pártállam lebontása a rendszerváltást követően

Közzétette:

 

 

A Nemzeti Kerekasztal megállapodásainak értelmében október folyamán a parlament más fontos törvényeket is elfogadott. Ezek egyike az Alkotmánybíróság felállításáról intézkedett. A testület igen széles jogkört kapott. Feladatai közé került a jogszabályok előzetes és utólagos vizsgálata, az alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt benyújtott panaszok elbírálása, az alkotmány értelmezése, valamint az állami szervek és az önkormányzatok között felmerülő hatásköri összeütközések megszüntetése. A testület 1990. január 1-jén kezdte meg működését Sólyom László alkotmányjogász elnökletével. Az új választójogi törvény minden nagykorú, vagyis 18 éven felüli magyar állampolgárt szavazati joggal ruházott fel. A választás módja mindenütt titkos volt. Törvény született a Munkásőrség feloszlatásáról, munkahelyi pártszervezetek működésének betiltásáról és az Állami Számvevőszék felállításáról. Az Országgyűlés 1989-ben összesen 58 törvényt fogadott el, több mint tízszeresét az 1950 és 1985 közötti éves átlagnak.

 

March 15, 1989 in Budapest, at the Petőfi statue (Image: Wikiwand)

1989. március 15-e Budapesten, a Petőfi szobornál (Kép: Wikiwand)

Az MSZMP bomlása eközben tovább folytatódott. A reformpártiak és a hozzájuk csatlakozó többség október elején megalakították a Magyar Szocialista Pártot. Az új párt olyan „korszerű baloldali szocialista mozgalomként” határozta meg magát, amely „a jogállam törvényeit mindenkor tiszteletben tartva” hozzá kíván járulni „többpártrendszerű parlamenti demokrácia kiépítéséhez”. A párt elnökévé Nyers Rezsőt választották. Az új párt megalakítása ellen a küldöttek valamivel több mint 10%-a szavazott, Ők Grósz Károly vezetésével továbbra is az MSZMP tagjainak tekintették magukat, és a kongresszus után ezt a nevet használva kezdtek tagtoborzáshoz. Ők alakították meg később a Munkáspártot, amely parlamenten kívüli marginális szerveződésként a mai napig működik.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (467—468. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s