Babilon és Asszíria vallása
A Tigris és az Eufrátesz közén hatezer éves kultúra romjai vannak eltemetve. Valaha itt keresték a paradicsomot is,
Séta a kultúra ösvényein
A Tigris és az Eufrátesz közén hatezer éves kultúra romjai vannak eltemetve. Valaha itt keresték a paradicsomot is,
A lengyel-magyar perszonálunió felújítása mögött a török elleni összefogás gondolata húzódott meg. A koncepció hívei feltételezték, hogy az
Hunyadi vállalkozásai közül három emelkedik ki: az ún. hosszú vagy téli hadjárat 1443 második felében, a pápai kezdeményezésre
Az igazi népzene olyan dallamokra épül, melyek magukon viselik egy adott nemzet paraszti lakossága zenei stílusának sajátos bélyegét. A népzenét
Az egyházi élet egyik legnagyobb problémája továbbra is a cölibátus volt. A magyarországi papság fegyelme a 13. század
A Nyugat Kodály-ünnepén Mikor a Nyugat-Barátok Köre rendezősége erre a délutánra meghívott, először elhárítottam magamtól ezt a megtiszteltetést,
A keresztény hitvallásokban és magyarázatokban érlelődött és alakult ki a keresztény egyházaknak az a sajátos hitük, mely őket
A nemesség elitjét alkotó társadalmi csoport alig tett ki többet 40—50 családnál, akiknek az összetétele azonban folyamatosan módosult.
Annak érdekében, hogy a Dózsa-féle parasztfelkeléshez hasonló lázadásokra többé ne kerülhessen sor, az 1514 októberére összehívott országgyűlés megvonta
A német zenei lexikonok a muzsika szecesszionistáiról beszélnek. Hibásan. Mert a zeneművészetben sohasem volt szecesszió. A képzőművészeteknél történetesen