John Hunyadi (Chronica Hungarorum)

Hunyadi János felemelkedése

Közzétette:

 

 

A lengyel-magyar perszonálunió felújítása mögött a török elleni összefogás gondolata húzódott meg. A koncepció hívei feltételezték, hogy az Oszmán Birodalom által ugyancsak szorongatott Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemség nagyobb erőket tud és akar mozgósítani a déli magyar határok védelmére, mint a török elleni küzdelemben közvetlenül nem érdekelt osztrák hercegség, valamint a cseh és német-római királyság. Bár az elgondolás elvileg logikus és helyes volt, a gyakorlatban egyáltalán nem működött. A kettős királyválasztást követően – mint a krónikás feljegyezte – „Magyarország egész népe pártokra szakadt, minden szeretete felbomlott, és mindenki a másik vesztére tört.”

A török eközben tovább támadott. Krassó és Keve környékét dúlták, 1440-ben megpróbálták elfoglalni Nándorfehérvárt, a déli határvédelem legfontosabb erősségét, majd miután ez nem sikerült, 1442-ben Boszniában, Erdélyben és Szlavóniában raboltak. A török betörésekkel szembeni védelmi harcokban tűnt fel a Havasalföldről származó Hunyadi János, aki Zsigmond egyik lovagjának, Vajknak – egyes korabeli híresztelések szerint viszont magának Zsigmondnak – a fia volt. Bárki is lett légyen az apa, tény, hogy Zsigmond udvarában és Ozortai Pipo mellett Hunyadi – bár írni és olvasni sohasem tanult John Hunyadi (Chronica Hungarorum)meg – kitűnő katonává nevelődött, s ez nagy mértékben hozzájárult gyors felemelkedéséhez. 1439-ben Albert szörényi bánná nevezte ki, amivel bekerült az ország elitjét jelentő félszáz báró közé. Ulászló pedig, aki 1441-re az ország nagy részét ellenőrzése alá vonta, ezen túlmenően erdélyi vajdává és nemesi ispánná is megtette. Az ország délkeleti határszakaszának védelme ezzel lényegében Hunyadi kezébe került, akinek egyre gyarapodó birtokai is ezen a vidéken terültek el. Ezek jövedelméből kezdte építtetni a rangjához illően impozáns vajdahunyadi lovagvárat, amely az egymást követő átalakítások ellenére is jól mutatja a késő gótikus magyarországi várépítészet sajátosságait.

 

Knight's castle of the Hunyadi family

A Hunyadiak családi fészkeként szolgáló gótikus stílusban épült vajdahunyadi lovagvár

Az előző évtizedek defenzív honvédelmi politikájával szemben Hunyadi az aktív védekezés stratégiáját újította fel, és ennek jegyében többször vezetett támadó hadjáratot az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó kelet-balkáni területekre. Elgondolása találkozott a lelkes és mélyen vallásos Ulászló céljaival, aki egy sikeres keresztes háborúval nemcsak belpolitikai téren erősíthette volna meg ingatag legitimitását, hanem egész Európa szemében igazolhatta volna azt a választási hitlevelében hangoztatott, a magyar és lengyel nemesség körében egyaránt sztereotip vélekedést, mely szerint a magyar és a lengyel királyság helyzeténél fogva „a keresztény hit fala és pajzsa.”

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (122—123. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s