A Tripartitum

Annak érdekében, hogy a Dózsa-féle parasztfelkeléshez hasonló lázadásokra többé ne kerülhessen sor, az 1514 októberére összehívott országgyűlés megvonta a jobbágyok szabad költözködési és fegyverviselési jogát, valamint heti egy-két napos ingyen munkára (robot) kötelezte őket. Ha vétettek az új törvény ellen, akkor vagy kiherélték őket, vagy levágták a jobb karjukat. A visszaeső bűnösökre halál várt. A társadalmi mobilitás addig szokásos formáját ugyancsak fékezni kívánták. Ennek érdekében törvénybe foglalták, hogy parasztból a továbbiakban sem érsek, sem püspök nem lehet. A törvények megszövegezésében és elfogadtatásában nagy szerepet játszott Werbőczy István neves jogász és királyi ítélőmester, aki a magyar nemesség bibliájává vált híres szokásjogi gyűjteményébe (Tripartitum, magyarul Hármaskönyv) is belefoglalta, hogy az ország parasztjai „örök hűtlenség vétkébe estek”, ezért „szabadságukat végképp elvesztvén, földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaságába kerültek”.

Bár a büntetésként és prevencióként elfogadott szigorú intézkedéseket teljesen sohasem tartották be, és később enyhítettek is rajtuk, a magyarországi jobbágyság nyugat-európai típusú szabadparaszti fejlődését azok mégis hosszú időre visszavetették, s az „urak” és „szolgák” közötti addig sem harmonikus viszonyt bizalmatlansággal és gyűlölködéssel teli ellentétté változtatták. 1525-ben erről számolt be a velencei követ, később pedig a pápai nuncius. „Az egyes társadalmi osztályok közt oly nagy a gyűlölség, oly nagy az irigység – állapította meg az utóbbi, – hogyha a török szabadságot ígérne a jobbágyoknak, tartani lehetne tőle, hogy ezek fellázadnak a nemesség ellen […] Viszont, ha a király adna szabadságot a jobbágyoknak, félő, hogy a nemesség fordulna el tőle.” S mindennek az az oka, hogy a magyar urak úgy bánnak a parasztjaikkal, mintha azok rabszolgáik lennének.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (137—138. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9