A keresztény hitvallásokban és magyarázatokban érlelődött és alakult ki a keresztény egyházaknak az a sajátos hitük, mely őket minden más vallástól megkülönbözteti: a szentháromsághit, mely szerint a csak egy és az egyetlen isteni lényeg három személyben nyilatkoztatta ki magát és vezeti üdvre a hívő emberiséget. A szentháromság hit valamennyi keresztény egyház közös alapja. Akik ezt a hitet nem vallják és nem teszik magukévá, azokat az egyházak nem tartják keresztényeknek. Így taszította el az egyház az ariánusokat magától, az új korban így tagadták meg a protestánsok az unitáriusok keresztény mivoltát.
Egy isten a három személyben és három személy az egy isteni lényegben, egy és mégis három, három és mégis egy – ez a szent titkok legelseje és legfőbbike. Több mint 300 év kellett hozzá, hogy teljes jellegzetességében kialakuljon, de azóta több mint másfél ezer éven át érvénye megingathatatlan. Bármily viharok is dúlták az egyházat, ezt az alapját az egyházon belül se reformáció, se radikalizmus meg nem ingatta.
Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (502-503. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0