Daniel Keyes
Daniel Keyes 1927. augusztus 9-én született Brooklynban. Tanulmányait a Brooklyn College-ban végezte, ahol diplomáját is szerezte 1950-ben. 17
Séta a kultúra ösvényein
Daniel Keyes 1927. augusztus 9-én született Brooklynban. Tanulmányait a Brooklyn College-ban végezte, ahol diplomáját is szerezte 1950-ben. 17
Flaubert-nek volt egy ifjúkori szerelme, afféle ábrándos, költői, reménytelen szerelem, amely azzal végződött, hogy a leány máshoz ment
Az Adyval induló új magyar irodalomnak, a Nyugat nemzedékének Ady után sorrendben következő második legnagyobb költője volt Babits
Aki nagyon sokáig él, annak sok mindenre van ideje, és nem késik le semmiről. G. B. Shaw, aki
„Drága Mamám, ama ritka alkalmakkor, amidőn egyáltalában írok, Maga kapja meg napomnak a szivarvégét, amikor már a toll
Szeberényi Lehel (Losonc, 1921. június 19. – Budapest, 1998. április 27.) háromszoros József Attila-díjas (1951, 1953, 1983) szlovákiai
Kevés olyan író akad az ezerévek legfontosabbjai közt is, akiről oly egyértelműen kijelenthetnők, hogy vele új fejezet kezdődik
Joyce Carol Oates amerikai írónő, költő (Lockport, New York, 1938. június 16-) Regényei, elbeszélései kisiklott emberi sorsokat, mindennapi
Herman Wouk Pulitzer-díjas amerikai író 100 éves, 1915. május 27-én született. Orosz zsidó emigránsok gyermekeként New York
„Csúnya kis vidéki vénlány” – így jellemzi valaki a levelében. „Micsoda szenvedély, micsoda tűz lobog benne!” – mondja