Joyce Carol Oates

Közzétette:

 

 

Joyce Carol Oates amerikai írónő, költő (Lockport, New York, 1938. június 16-)

Regényei, elbeszélései kisiklott emberi sorsokat, mindennapi drámákat ábrázolnak. Realista témakezelése Dreiser és Steinbeck hatására mutat, illúziótlan Amerika-képe Faulknerrel rokonítja. Sokak szerint korunk egyik legjelentősebb élő regényszerzője. Műveit háromszor jelölték Pulitzer-díjra , a National Book Awardot, az O. Henry Díjat, a PEN Malamud Díját, s még tucatnyi egyéb díjat pedig már régóta a magáénak mondhat. Neve sokak szerint két-három éve a Nobel-díjra esélyesek listáján is megjelent.

 

 

Oates hihetetlenül termékeny szerző, 48 regénye és kisregénye mellett legalább 25 novellagyűjteménye, 10 drámakötete, 10 verseskönyve, több esszékötete is megjelent, van 11 álnéven kiadott regénye, az ezredforduló óta pedig szívesen ír gyerekeknek és kamaszoknak is (máig 8 könyvet).

Magyarul csak regényei és elbeszélései jelentek meg önálló könyvformában: mindmáig 13 regény és 4 elbeszéléskötet tanúskodik Oates tehetségéről. Természetesen több antológiában és a Nagyvilág folyóiratban is jelentek meg novellái.

Főbb regényei: A földi gyönyörök kertje, 1967, 1980; Luxusvilág, 1968, ugyanaz 1978, Ők, 1969, 1975; 1975; Tégy velem, amit akarsz, 1973, 1987; Áldatlan szerelmek, 1979, 1983; Bellefleur, avagy a családi átok, 1980, 1986; Napforduló, 1985, 1989; Irgalmas ég, 1991. Elbeszélések: Normann és a gyilkos, 1978, 1980.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s