A Függetlenségi Nyilatkozat aláírása – 1776
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Séta a kultúra ösvényein
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Hogyan birkózzunk meg partnerünk bizonytalanságával A párkapcsolatokban sok konfliktus abból ered, hogy a partnerek nem ismerik fel egymás
Esztelnek Sokan voltak azok a székelyek, akik vérrel vagy tollal beírták nevüket működésükkel az emberek emlékezetébe. Nehéz kiválogatni,
Az ókori görög mondák és mítoszok, a hellén történelem kezdeteihez visznek el bennünket, azokhoz az évszázadokhoz, amelyek a
Mikor éj kámzsázza a földet és hajóm ringatja a nyugati szél – a város felől vad zenebona dárdázza
Lángszárnyakon röpül felénk a nyár, az éj meleg s már perzselő a reggel, bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
A Hungarikum Bizottság 2014. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján tartotta a „Büszkeségeink a Hungarikumok" elnevezésű rendezvényét, melynek
Tibeti medicina és a modern kutatás Testünk egészsége szempontjából meghatározó jelentőségű a jól működő vérkeringés, melynek bármilyen zavara
Hetedik éve, hogy zarándokok ezrei vesznek részt Gyimesbükkön, a kontumáci Nagyboldogasszony-templom mellett álló szabadtéri oltárnál celebrált pünkösdi szentmisén.
Szinte ingyen van, és mégis csodálatos: szórj az üvegedény fenekére egy marék tiszta homokot, ültess bele néhány közönséges kis vízinövénydugványt,
Bánki Donát (Bakonybánk, 1859. június 6. – Budapest, 1922. augusztus 1. eredeti neve Lőwinger Donát, korának egyik legnagyobb gépészmérnöke,