A koronázási jelvények

Közzétette:

 

 

A magyar koronázási jelvények Európában a legősibb, legjobban megőrzött együttesek közé tartoznak. Bár egyes elemei az idők folyamán lecserélődtek, másokat pedig jelentősen átalakíthattak, joggal feltételezhetjük, hogy még ma is több darab származik első királyaink korából.

Az együttes legtekintélyesebb darabja a Szent Korona. Alsó részét görög feliratos zománclemezek díszítik, ezért Corona Graecának nevezzük. A zománcokon Dukasz Mihály bizánci császár és I. Géza magyar király portréja is megjelenik, ezért az abroncsot nagyjából az 1070-es évekre keltezhetjük. A bravúros technikájú, átlátszó (à jour) zománccal díszített oromdíszek miatt női koronának tarthatjuk, bizonyára I. Géza előkelő bizánci felesége hozta magával. Ez az egyetlen épségben fennmaradt bizánci korona. Ezt később egyesítették egy olyan keresztpánttal, az úgynevezett Corona Latinával, melyre latin feliratos zománclemezeket erősítettek az apostolok és a görög koronán találhatóhoz feltűnően hasonló trónoló Krisztus ábrázolásával. A zománcok datálása

koron_ekszerek

magyar koronázási ékszerek XI-XV. század. Budapest, Parlament 

nehezen megoldható feladat; a betűformák miatt a XI. század első fele is fölmerült, mások a XII. századra teszik. Ennek megfelelően az összeszerelés időpontja is bizonytalan. A pánt filigrándísze inkább a XI. századi emlékekhez áll közel, s az egyik ritka betű előfordul Könyves Kálmán gyűrűjén is, s ezért a XI. század vége is szóba jöhet, amellett, hogy sokan a XII. század végére teszik. Kisebb beavatkozásokat a későbbiekben is végrehajtottak a koronán.

A koronázási palást felirata szerint eredetileg olyan miseruha volt, melyet Szent István és Gizella adományozott a székesfehérvári Szűz Mária-templomnak 1031-ben. A bizánci selyemszövetre aranyfonállal hímzett díszítés Krisztust és életének kulcsjeleneteit, apostolokat, prófétákat és szenteket ábrázol, ez utóbbi csoportban jelennek meg az adományozók is. Az eredetileg harang alakú miseruhát később átszabták és palástot készítettek belőle, hogy a koronázást a magyar királyság szent alapítójához kötődő tárggyal végezhessék.

kiraly_palast

koronázási palást részlete (Szt. István), 1031. Bp., Nemzeti Múzeum

A koronázási jogar az egyik legkülönlegesebb darabja az együttesnek. Gömbje egyiptomi kristály faragvány a X. századból. Tudjuk, Szent István sógora II. Henrik is szenvedélyesen gyűjtötte a kristályokat, s akár tőle, akár az ő példáját követve István kezdeményezésére kerülhetett hazánkba ez a faragvány. A jogarkristályt rövid nyelű, buzogányforma jogarba foglalták, a foglalat aranyból, nyele ezüstből készült, gazdag filigrándísszel. Ilyen jellegű tárgyakat a X. század végéről és a XI. századból ismerünk ábrázolásokból, ami felveti a korai, esetleg az Ottó-kori datálás lehetőségét is. Mások inkább a Corona Latinával együtt a XII. század végére keltezik.

Már Szent István egykorú ábrázolásán, mely a koronázási paláston maradt ránk, megjelenik az országalma. A mai példány keltezését a rajta található magyar Anjou-címer segíti, mely ilyen összeállításban Károly Róbert uralkodásának (1308-42) első időszakára jellemző. Egyszerűsége orszagalmaés szerényebb anyaga (aranyozott ezüst) is arra mutat, hogy a XIV. század elején, a trónviszályok korában egy korábbi, rangosabb darabot kellett a jelen tárggyal pótolni. A koronázási kard a jelvényegyüttes legkevésbé előkelő darabja. Észak-Itáliában készülhetett a XV. század második felében, s egy ideje már használatban lehetett, amikor a koronázási együttesbe illesztették. Bizonyára ez is fontosabb tárgyat pótolt, olyat, mint a Szent Istvánhoz kötődő prágai kard, mely a X. századi Skandináviában készült, és nem kizárt, hogy egykor Koronázási Kard

koronázási kard. XV. század második fele, Bp. Parlament

Szent István is forgatta. Az 1270-es évek trónviszályai során juthatott Csehországba, a királyi kincstár több más darabjával együtt. Az Árpádok másik fejedelmi jelvénye, a korábban már bemutatott bécsi szablya 1063 óta német területen volt. A koronázási jelvény együtteshez további tárgyak is tartoztak (pl. kesztyű, harisnya, saru), melyek azonban a XIX-XX. századi hányattatások során elpusztultak. Így is rendkívüli, hogy egy állam legfőbb hatalmi jelvényei közt az országalapító koráig visszanyúló tárgyakat tisztelhetünk.

 

A Kiadó engedélyével.

Szerző: Szakács Béla Zsolt

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (30-35. oldal) Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s