A Google megalakulása
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Séta a kultúra ösvényein
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
A múlt század nyolcvanas éveiben élt Szegeden egy Steingassner István nevű fiatal patikus, aki üres óráiban leírta azt
A szlovák történetírás arra törekszik, hogy az elmúlt évszázadok történetében megkeresse, majd kihangsúlyozza a szlovákokra vonatkozó megnyilvánulások elemeit
Pavlics Ferenc vezetésével fejlesztették ki az először 1971-ben, az Apollo-15 űrhajóval felbocsátott NASA-holdjárművet. Pavlics Ferenc (Balozsameggyes, 1928.
szerző: Gajdó Ágnes – Új Ember Hetilap Krisztus születésének ünnepéről a lényeg után soha nem az ajándékok jutnak
Tavaszi álganéjtúró – Trypocopris vernalis Írta: Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum, Bogárgyűjtemény) A 2020. év rovarát – internetes szavazás
Az erdélyi kultúra meghatározó személyisége, az építészként, grafikusként, könyvkiadóként és szépíróként is jelentős alkotó, Kós Károly (Temesvár, 1883.
Bolyai János magyar matematikus és hadmérnök (Kolozsvár, 1802. dec. 15. – Marosvásárhely, 1860. jan. 27.) Mindmáig legnagyobb matematikusunk,
A leghűségesebb magyar város (fotó: Németh Gábor Árpád) A kormány 2001-es rendelete alapján a Hűség Napjává nyilvánította december
Tíz esztendeje, hogy a forradalmas Magyarország legnagyobb halottját temette a Nemzeti Múzeum ódon csarnokából, ahol valósággal megrohanta és
A nagy romantikus angol nemzedék költőinek – Byron, Shelley, Keats – halálától a XIX. század végéig terjedő évtizedeket