Ady Endre: Emlékezés Március Idusára
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
Séta a kultúra ösvényein
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
Radnóti Miklós Naptár című versciklusa – önálló kötetként – egyetlenegyszer jelent meg a negyvenes évek elején. Az évszakok
Erdélyt már sokan hasonlíták Svájchoz, s ezen hasonlatnak van is némi alapja. Van helyrajzilag, mert e bérces kis
Szent Mihály arkangyal ünnepe. A hagyomány szerint ő a túlvilágra költöző lélek kísérőtársa, bírája. Ezzel függ össze a
Aschner Lipót (1872-1952) Ha némelyek talán furcsállják is, miért kerül Aschner Lipót ebbe a tudósokat bemutató rovatba, életpályáját
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy
Hogyha választanom kéne a ma már kiváltságos művész, író, festő, muzsikus között, akikre mintegy reáhárul a mi korunk
A két szemed szeretett legtovább, Be furcsa szerelem. A szád már néma volt, de a szemed, az még
Schöpf-Merei Ágoston (Győr, 1804. szept. 24. – Manchester, 1858. márc. 12.) gyermekgyógyász Paduában szerzett orvosi diplomát 1828-ban. 1830-ig
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, S nagy, lassú szekerek ballagnak
Életének 86. évében ma hajnalban Budapesten elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas operatőr, rendező, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a