Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics emlékére

Közzétette:

 

 

108 évvel ezelőtt, ezen a napon született Dimitrij Sosztakovics orosz zeneszerző, zomgoraművész

 

Sosztakovics

Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics

(1906-1975)

Szentpéterváron született és mindjárt első szimfóniájával sikert aratott. Sosztakovicsot általában a rendszer hű fiának tekintették, 1936-ban azonban a Pravda „Zene helyett káosz” címmel szerkesztőségi cikkben támadta meg Kisvárosi Macbeth* című operáját. Az 1948-as sztálini tisztogatás idején megint csak kegyvesztett lett.

* Az alaposan átdolgozott, 1962-ben bemutatott új változata a Katyerina izmajlova címet kapta (A ford)

Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a zeneszerzőről.

 

Sosztakovics ugyanolyan zárkózott volt, mint Britten, de egészen másképpen. Benjamin-t a saját belső élete nyomasztotta, Sosztakovics az egész hazája, az üldözött kollégái, az éhező ezrek miatt szenvedett.

Miután Leningrád melletti nyaralójában (1958-ban) először játszottam neki a gordonkaversenyét, kikísért az állomásra, ahonnan az éjszakai vonattal Moszkvába mentem. A nagy váróteremben sokan a földön aludtak. Láttam az arcát, és mély szenvedése könnyeket csalt a szemembe. Sírtam, de nem a szegények látványától, hanem attól, amit Sosztakovics arcán láttam.

Ez a különbség Britten és Sosztakovics között. Mint Csajkovszkij és Muszorgszkij zenéje: az egyiknek a maga, a másiknak a honfitársai szenvedése a tárgya.

Msztyiszlav Rosztopovics

1958. augusztus 2-án adta oda nekem az első gordonkaversenye kéziratát. Hatodikán háromszor eljátszottam neki, fejből. Az első után annyira izgult, hogy megittunk egy kis vodkát. Másodszorra már nem játszottam olyan jól, és utána még több vodkát ittunk. Harmadszorra szerintem a Saint-Saëns-versenyművet játszottam, de ő még mindig a sajátját kísérte. Iszonyú boldogok voltunk.

Rosztopovics

Sokszor képtelen volt egy szót is szólni. Csak arra vágyott, hogy valakivel, aki szeret, némán üldögéljen egy szobában, Mielőtt egy házba költöztünk (a Zeneszerzők Házába Moszkvában), nagyon messze lakott. Felhívott telefonon, és azt mondta:

– Gyere, siess!

Elmentem hozzá, és ő így szólt:

– Úlj le, most csendben lehetünk.

Fél órát ültem, így szótlanul. Nagyon pihentető volt csak ülni. Aztán Sosztakovics felállt, és azt mondta:

– Köszönöm. Viszlát, Szlava.

Nagyon különös volt így vele üldögélni. Amikor elmentem, úgy éreztem, katartikus élményben volt részem, valahogy megtisztultam. Ilyenkor, ha valaki beszélni kezdett hozzám, idegesített. És ha megkérdeztek valamit, így reagáltam:

– Ne butáskodj, ez nyilvánvaló.

Rosztopovics

Sosztakovics volt az első, akinek a zenéje a földön kívül felcsendült. 1961. április 12-én Jurij Gagarin, az első űrhajós, az irányítóterem köz9nségének egy Sosztakovics-dalt énekelt:

Az én hazám hallja, az én hazám tudja,

hol, mely egekben száll fia…

Sostakovics_sir

 

Forrás: Norman Lebrecht – A komolyzene anekdotakincse (334-336. oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 2012 ISBN 978 963 07 9362 9
Illusztráció: Sosztakovics 1942-ben , Sosztakovics sírja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s