Bandiagara szirtjei – A dogonok földje
Mali területén jelenleg több mint 20 népcsoport él. Ezek közül az egyik legérdekesebb a dogonok csoportja, kik a
Séta a kultúra ösvényein
Mali területén jelenleg több mint 20 népcsoport él. Ezek közül az egyik legérdekesebb a dogonok csoportja, kik a
A régi Szanaában még ma is áll néhány ezer hagyományos stílusú, több száz éves épület, s több mint
Fehér kereskedők és kalózok, tengerészek és kalandorok, Lisszabon, Koppenhága, Hága, London, Berlin királyi udvarának küldöttei évszázadokon át tülekedtek
Apró sziget a vörös tengerben – kiszolgáltatottan a végtelen áradatnak, óriási hullámok ostromának. És a hullámok csak közelednek,
Madagaszkár lakóinak legfontosabb ünnepe a famadihana, a „halottak feltámadásának ünnepe”. A ceremóniára, melynek időpontját asztrológusok határozzák meg, összegyűlik
A nyugat-afrikai partoktól 600 kilométerre – Szenegál és Gambia magasságában – egy hatalmas, vulkanikus hegység csúcsai emelkednek ki
Az elnevezés megtévesztő. Kínának ez a belső forradalma csak érintőlegesen terjedt ki a kultúrára: elsősorban a kínai társadalom
A kínai kultúra, kivált az irodalom, két és félezer éves hagyományokra tekinthet vissza. Ennél is régebbiek, 3000 évesek
A modern amerikai drámát Eugene O’Neil teremtette meg a 20-as években. Színdarabjaival (egyebek között az „Amerikai Elektrával”) hátat
Az ősi magaskultúrák kulcsa a korabeli mexikói népek dualista világképe, amely egyaránt tükröződik a vallásban, az építészetben, a