Kyomizu-dera temple

Utazások a múltba – Japán

Közzétette:

 

A legtöbb látogató, miután eltöltött néhány napot a „tokiói molochban”, rendszerint csalódottságot érez. „Olyan, mint sok más nyugati, inkább amerikai nagyváros. Csak nagy, sokkal nagyobb” – mondják gyakran. És többnyire mindjárt meg is kérdezik: „Tulajdonképpen hol van az igazi Japán?” A válasz: „Utazzék Kiotóba és Narába. Ott van Japán szíve.”

A Kiotótól 40 kilométerre fekvő Nara lett 710-ben az ország első állandó fővárosa – és maradt is 74 évig. Ez volt az az időszak, amikor tetőzött a japánok Kína-rajongása és virágkorát élte az „importált” buddhizmus.

 

Kyomizu-dera temple

A Kyomizu-templom háromemeletes, jellegzetes pagodája Kiotó, a régi császári székhely felett. A főcsarnok fateraszáról gyönyörű kilátás nyílik a városra.

A császári udvar támogatásával egyre újabb s hatalmasabb templomok épültek. A Todai-ji a legmagasabb – nemcsak Narában, egész Japánban. Csarnokában, amely ma is a világ legnagyobb faépítménye, holott a 18. században egyharmadát tűzvész pusztította el, óriási bronz Buddha látható. Nem éppen szép szobor, de több mint 16 méter magas. Egy koreai bronzöntő műve, s 752-ben avatták föl: Koken császárnő, 10 000 pap és nemes jelenlétében. (Narának akkor már legalább 200 000 lakosa volt. Jelenleg 357 000 a számuk.)

Hogy mekkora hatalmat – és gazdagságot gyűjtöttek össze templomaikban a boncok, a buddhista szerzetesek és papok, ma is láthatjuk a Shosoinban, a Todai-ji kincstárában: alighanem ez a 8. századi műalkotások legértékesebb gyűjteménye, melyek épen tartásához a kincstár építési technikája is hozzájárul: a száraz időben összezsugorodó faanyag a réseken beengedi a levegőt, nyaranta viszont, amikor nagy a páratartalom, megdagadnak a gerendák, s majdnem tökéletesen szigetelnek.

A hatalomra és befolyásra törekvő buddhista szerzetesek, akiknek templomegyüttesei uralják a városképet, és messze kiterjednek a környező dombokra, hegyekre is, végül beavatkoztak a politikába is. Olyannyira, hogy Kanmu császár is megfutamodott. Rövid időre a mai Osaka és Kiotó között fekvő Nagaokában rendezte be székhelyét. Aztán 794-ben új fővárost alapított: Heian-kyót, a „béke és nyugalom fővárosát – azaz Kiotót.

Kiotó ezer évig császári székhely maradt, és – bár időközben elveszítette politikai jelentőségét – ma is a japán kultúra bölcsője. Az egyetlen japán város, amelyet a korai kínai főváros, Chang’an mintájára négyzetes alaprajz szerint építettek fel. A Heian-korszakban (794—1185) azonban éppen itt szűnt meg a lelkesedés a kínai kultúra iránt, s szakítottak meg minden kapcsolatot a Középső Birodalommal.

 

Emperor Jimmu

Dzsinmu császár, a legenda szerint Japán alapítója és első császára

Az életvidám, élvezetkedvelő kiotói császári udvarban művészettel, irodalommal, kalligráfiával foglalkozott a nemesség – és költői versenyeket rendezett. A kínai kulturális import egyre pallérozódott, s végül teljesen „japanizálódott”. Ebben az időszakban főleg művelt udvarhölgyek írtak naplókat és regényeket – a japán hiragana írásmódot alkalmazva. Muraszaki Sikibu udvarhölgy tolla alól ekkor került ki a japán irodalom egyik legjelentősebb műve, a „Genji-monogatari”, a „Genji (herceg) regénye”.

Az udvari nemesség, de a buddhista papság is egyre nagyobb birtokokat kapott hűbérbe a császártól szolgálatai elismeréséül. A gazdag kiotói udvaroncok a súlyos adóterhek miatt mindinkább elszegényedő parasztság sorsával nem nagyon törődtek. Hogy megőrizzék a rendet és nyugalmat a tartományokban, s megóvják a vagyonukat, magánhadseregre, hozzájuk feltétlenül hűséges katonaságra volt szükségük. Így alakult ki a japán szamurájok híres harci kasztja.

 

Tokugawa Leyasu

Tokugava Iejaszu, az első Tokugava sógun

Két hatalmas szamurájcsalád, a Heike és a Genji család viszálya a 12. század közepén csaknem 40 éves polgárháborúvá fajult, és egyszer s mindenkorra véget vetett a békés-vidám Heian-korszaknak. A császároknak a kiotói „aranyketrec foglyaiként” tényleges politikai hatalmuk nem volt, csak arra szolgáltak, hogy a japán történelem jelképes alakjai, a „napistennő utódai” legyenek. Az elkövetkező hétszáz évben a különböző helységekben, alkalmasint Kiotóban is székelő katonai kormányzók gyakorolták a tényleges hatalmat. Kicsikarták a császártól a sógun – a barbárokat leverő főparancsnok – címet, és kiépítették a feudális rendszert. Ennek az volt az alapja, hogy a szamurájt (a harcost, a lovagot) rendíthetetlen hűség vagy vazallusi viszony fűzte a daimyóhoz (a hűbérúrhoz, a fejedelemhez) a daimyót pedig a sógunhoz.

 

samurai - boshin war

Szamurájok a Bosin-háborúban

Japánban az 1232-ben keletkezett szamurájkódex lett az erkölcsi törvény. Még ma is gyakran megesik, hogy a sajátos japán eredmények – például a modern ipari menedzsment – magyarázatát ebben a kódexben kell keresnünk. A „busido”, a „harcos útja” az egyéntől keménységet, vasfegyelmet, ura iránt abszolút lojalitást követel. A szamurájerényeket nem kérdőjelezheti meg sem a szerelem, sem a fenyegető halál.

Forrás: Ezerarcú világunk – Ázsia, Ausztrália (188-190. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1993 ISBN963 7961 04 6 ISBN 963 7961 33X

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s