Irodalom – 68 Oldal

József Attila – Téli éjszaka

Légy fegyelmezett! A nyár ellobbant már. A széles, szenes göröngyök felett egy kevés könnyű hamu remeg. Csendes vidék. A lég

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia, aki nem tőlem és nem tőled kap életet. Néhány pásztornak,

Nem jó, nem jó minden este a fonóba eljárni… énekelte ablaktisztogatás közben egy kis cseléd a nyolcvanas évek

Advent, 1924 Fölnyitom a szemem, amint álmomból hirtelen fölserkenek. Harangszó hallatszik odakünn, a Margitsziget éjtengere fölött. Egy másodperc

Felhők borongnak a magas bérc tetején; Virágok ünnepe- s az oltárok helyén A tél uralkodik, s törvénye oly

Tél van megint! Reggel amint fölébredek, még betekint az utcalámpa sötét szobámba, mert odakint köd van megint. Elbuvik

A kéklő félhomályban Az örökmécs ragyog, Mosolygón álmodoznak A barokk angyalok. A gyertyák rendre gyúlnak, A minisztráns gyerek,

Mikulás napja… Gyerekkorunkban tél volt ilyenkor; zúz-lepte hegyről jöttünk, kezünkben nagy demizson bor; csusszanás ellen feszült az ember

Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma,

A földeken néhány komoly paraszt hazafele indul hallgatag. Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én, gyenge füvek alusznak