Schöpflin Aladár: Jókai

Közzétette:

 

 

Még ma is ő a legnépszerűbb magyar író. Könyvei állandó kereslet tárgyai a könyvkereskedőknél, alig van magyar család, amelynek polcán ne állna legalább egy-két Jókai-regény és mindenféle könyvtárakban a Jókai-könyveken látszik meg legjobban, hogy állandóan az olvasók kezén forognak. Ennyire intenzíven nem él egyetlen más régebbi nagy írónk sem, immár a negyedik nemzedék nevelkedett fel mellette és utána s mind az ő forrásából ivott, a most, mögöttünk cseperedő ötödik is már-már kóstolgatja a forrás üde, enyhítő, vigaszt szerző italát.

Jókai a magyar kultúra egységének a legerősebb tényezői közé tartozik. Minden magyar ember érezte hatását, minden magyar ember emlékében ott élnek az ő alakjai, eszméi, ötletei, minden magyar ember nézte a világot valamikor az ő szemén keresztül és a magyar múlt képe az ő színezésében él a legtöbb magyar ember képzeletében. Ha sorra vegyelemeznék az összes magyarok lelki világát, mindegyikében ott találnának egy többé-kevésbé fontos szerepet játszó elemet, amely Jókaiból került oda. És ha van kongenialitás magyar és magyar között: jórészben ebből a Jókaitól kapott elemből keletkezett. Ha egyszer valaki pontosan meg fogja rajzolni a mai magyar társadalom pszichológiai képét, Jókaira rá fog bukkanni, mint a legjelentősebb tömeghatások egyikére. Szuggesztív ereje nemcsak regény-alakokat fogadtatott el élőkül, hanem élő alakokat is regényhősökké tett – valamennyien voltunk valaha gondolatban Jókai-regények alakjai és még ma is járnak köztünk emberek, akiket Jókai szuggesztiója alakított olyanokká, amilyenek. Jókai a magyarság legnagyobb nevelőinek egyike, nem egy magyar ember fejlődésében volt nagyobb szerepe az iskolánál vagy a szülői háznál.

A róla elnevezett téren most leleplezett szobor nem csupán irodalmi dicsőség emléke, hanem azé a nagy történelmi szerepé is, mely Jókainak korában és az utána következő korokban adatott.

Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 11. szám · / · Figyelő

 

49 / 5 000 Fordítási találatok Jókai Mór on the photo of Adolf Dauthage (1872 or 1873)

Adolf Dauthage fotóján (1872 vagy 1873)

Ásvai Jókay Móric, közismertebb nevén Jókai Mór (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.) a márciusi ifjak egyike, regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, 1876-tól 1903-ig a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja. Jókay Károly és Jókai Eszter öccse.

Wikipédia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s