Közzétette:
Te, ki márciusban, éledő időben
beszéltél a lépcsőn, szakadó esőben,
s mint rügyeket hajtó márciusi erdő,
tolongott előtted a sokszáz esernyő,
régebbi versedre, gondoltál-e arra,
mely a vízbe rántson, a hatalmas halra?
Nem, hanem áhított közeli jövőre
a sugaras tettek tűzhelyén fővőre;
csak a szakács legyen becsületes – hitted,
március rügyeit oda vetitetted.
S talán emlékeztél: országút porára,
vándoréveidnek koplaló korára,
fogadók füstjére, folyók ezüstjére:
váratlan virágzás a bánat testvére.
Nem volt oly sok időd, hogy mindegyik hóra
jutott volna öröm, de a mord valóra
tükröt tárva, dühét okos szókkal ölted,
a télre jókedved tavaszát bűvölted.
S mikor fiatal szél csapkodta a fákat
az egész világot márciusnak láttad.
Noha ez a hónap Mars isten hónapja
csendesedésének jöjjön el jó napja.
Hegyek puha földjét zöld csira szétvesse,
a füvek növését versed siettesse.
Házikók szelíden hímező leánya
tűnődve bámuljon hattyúdnak utána.
S kik arcképed őrzik szivük közelében,
szíved felé fordítsd arcukat a fényben.
Lighthouse 