Irodalmi érdekességek

 

 

Melyik volt az első regény?

 

Mai tudásunk szerint, a regény mint műfaj a Kelettel keveredő hellenisztikus kori görögség világában született meg. Anyagát a mítoszból merítette: görög, egyiptomi és babilóniai elbeszélésekből. Innen a sok csodás elem.

Az ókori regény a mítosztól abban különbözik, hogy azok a csodás élmények, amiket a mítoszokban az istenek élnek át, a regényben emberekkel történnek meg. Hogy ki írta az első regényt, éppen úgy nem tudjuk, mint azt, hogy mi volt a neve az első írástudónak. Néhány nevet azért ismerünk. A tudomány szerint az i. e. 2. században írta a milétoszi Ariszteidész a Milésziakát, milétoszi elbeszéléseit. Ennek a munkának csak töredékei maradtak fenn. Nevezetes, hogy ő dolgozta fel először a híres Szamár-regényt, amit Apuleius Aranyszamarából, Révay József kiváló fordításában sokan ismernek. A hellenisztikus görög regény művelői közül számon tartják még Chariton, az epheszoszi Xenophón, Antoniosz Diogenész és az emeszai Héliodorosz nevét. A Daphnisz és Khloéról szóló történet a 2. vagy a 3. században született, írójáról, Longoszról nem sokat tudunk. A Világirodalmi Antológia szerint “kora irodalmi műveltségének birtokában volt, és az egyszerű emberekkel, pásztorkodó, földművelő rabszolgákkal rokonszenvezett.” A név – “longus” latinul annyi, mint hosszú – alkalmat ad arra a feltevésre, hogy maga is rabszolga vagy felszabadított rabszolga lehetett; a rabszolgák ugyanis viseltek hasonló csúfneveket.

A regény két kitett gyerekről szól, akiket jólelkű pásztorok nevelnek föl. A fiatalok egymásba szeretnek, végül gazdag szüleik felismerik őket. De Daphnisz és Khloé visszavágynak a természetbe és távol a várostól élnek idillikus boldogságban…

Tulajdonképpen egyszerű kis történet, de nagy művészettel megírva. Olyannyira, hogy Goethe is igen sokra tartotta, ezt mondotta róla:

„A költemény oly gyönyörű, hogy mindig újból elámulok valahányszor előveszem. Minden zártsága ellenére teljes világot állít elénk: pásztorokat látunk, földmíveseket, vincelléreket, hajósokat és rablókat, előkelő városiakat, gazdag urakat meg rabszolgákat. Annyira átgondolt, hogy egyetlen motívum sem hiányzik belőle. Ízlése, az érzések teljessége és finomsága a legjobb művekkel teszi egyenértékűvé, melyeket valaha is írtak.”

 

irodalmi-erdekessegek

 

Mióta van folytatásos regény?

 

A kérdés megoldásában Heltai Jenő bölcs humora igazított el.

Hetven-nyolcvan évvel ezelőtt született meg a folytatásos újságregénynek az a szerencsés formája, amelyet leginkább a rágógumihoz lehet hasonlítani. “Tetszés szerint nyújtható” – ez volt ennek az irodalmi iparcikknek a lényege meg a védjegye. Mennél szívesebben rágták az olvasók százezrei, annál hosszabbra nyúlt. És mivel ezeket a regényeket folytatásonként fizették, az író maga is boldogan rágódott rajtuk. Ezek közé tartozott Ponson du Terrail is, aki kétségtelenül nagy fantáziával megáldott, tehetséges ember volt. Regényeit lelkendezve olvasta a közönség, és a La Patrie című folyóirat előfizetőinek a száma állandóan gyarapodott. Borth Peat, aki 1865-től a Morning Star párizsi levelezője volt, elmondja, hogy a La Patrie kiadója berendelte a szerkesztőségbe Ponson du Terrailt, s azt mondta neki: a regény túlságosan hosszúra nyúlt már. Tessék egy hét alatt befejezni!

„Bocsánat, ez csupán az első része A párizsi drámáknak-nak. Rengeteg ember szerepel bennük. Mit csináljak velük? Hogyan fejezzem be a regényt egy hét alatt?”

„Ahogy tudja… Például ölje meg őket. Eszeljen ki valami járványt, ültesse őket hajóra, és süllyessze el az egész társaságot. Maga az író, maga tudja, hogy ezt miként kell csinálni. Én csak a kiadó vagyok, és csak azt tudom, hogy a jövő héten új regényt akarok kihozni!”

Az író hazament, bezárkózott, és négy napig egyebet sem tett, csak gyilkolt. Ez alatt a négy nap alatt tizennégy hősét pusztította el, kit gyilokkal, kit méreggel; az egyiket vízbe fojtotta, a másikat máglyára hurcolta, – az ötödik napon a regény hősei közül már csupán egyetlenegy élt… De az alatt a négy nap alatt az előfizetők száma, hála “A párizsi drámák” meglepő, új fordulatainak, ötezerrel növekedett! Ez szöget ütött a kiadó fejébe. Másodszor is magához rendelte az írót. Ezúttal jóval csendesebb és barátságosabb volt:

„Nem bánom, írja meg a regény második részét is. Belemegyek újabb száz folytatásba…”

„Folytassam? Könnyű azt mondani! Hogyan folytassam, amikor mindenkit megöltem már? Egyetlen szereplőm él csak: Rocambole…”

„Rocambole! Kitűnő! Rocambole! Remek név! Írja meg Rocambole címmel a második részt!”

Így született meg a “remek név” körül az első Rocambole-regény és utána a sok-sok többi.

 

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s