A haikutól a kakushinig
Baják K. Zsuzsanna (Susy Berg) Korábban is írtam már hosszabb verseket (angolul is). 2008-ban eszembe jutottak a kedves kis haikuk,
Séta a kultúra ösvényein
Baják K. Zsuzsanna (Susy Berg) Korábban is írtam már hosszabb verseket (angolul is). 2008-ban eszembe jutottak a kedves kis haikuk,
A St Paul’s Cathedral Európa ötödik legnagyobb temploma, mely némileg a római Szt. Péter-székesegyházra emlékeztet. Helyén már évszázadokkal a Wren-féle
A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözültek közé. Teljes napot
1943 Július 8. (66 éve történt) Megszületett Szakcsi-Lakatos Béla dzsessz-zeneművész. Szakcsi Lakatos Béla arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. Egyszer
A Kölni Dóm vagy a magas Dóm ahogy még mondják. A Kölni Dóm egy katolikus templom. Jelentős zarándokhely, egy nemzetközi
TI: Szembe a Nappal (1910) Belenéztem a Napba Egyszer, egy sugaras, pirosló reggelen, A virradati Napba két szemmel belenéztem. És
R. M. Rilke: Levelek egy ifjú költőhöz (Bp. 1961. 27.o.) Szeretet ember és ember közt: ez talán a legnehezebb feladatunk,
Sumonyi Zoltán írót irodalomtörténeti tanulmányai inspirálták, hogy a 260 éves magyar szabadkőművesség történetének nyomába eredjen. A Magyar szabadkőművesek és rotaryánusok
asztaltól a székig; udvaron a faltól el, a kerítésig. S lépkedvén, anyámmal, majd az iskoláig. Apámmal elmegyek szerelmem házáig. Hullatja