Romhányi József verseiből …

Közzétette:

Dizőzikék

Diz-őz suta slágere

Nekem már régóta tetszik egy bak,
bármilyen fapofa, fura alak.
Hiába mondják az okosabbak:
a szerelem vak,
a szerelem vak.
romhanyij
Tiltanak tőle, ez ingerel csak.
Ő lesz az apja a gidáimnak!
Bár most egy fűrésszel él ez a bak.
A szerelem vak,
a szerelem vak.

Ha e sete-suta sztori
bosszant valakit,
hallgassa a kolostori
láma dalait.
Értelmet a slágerekben ugyan ki keres!
Ha szerző bakot lő, épp attól sikeres.

Varjúnóta

Egy varjú nótát írt a dalosversenyre.
Rezgett faháncs-bogáncs, amikor elzengte:
– Elszáll a nyár, kár!
Lucskos ősz vár már.
Ha túl nagy a sár,
felszállok a fár.
Nem okozott bajt a sor végén az űr,
ezt a dalt hozta ki győztesnek a zsűr.

Kakukkoló

Mikor férjhez ment a könnyűvérű kakukk,
azt akarta, legyen szép kis lakuk,
és tojásaikat is költsék ki maguk.
Ültek is rajt’, míg elzsibbadt a faruk,
ki is kelt egy tucat – Szent Habakuk –
szarka.

Tigrismama altatódala

Aludj szépen, tente-tente,
kedves kölöktigrisem, te!
Ugrándoztál, szaladgáltál,
játszadoztál eleget,
csörgő csontot harapdáltál,
ráncigáltál beleket.
Csicsijja uuuuuu!

Aludj, édes, tente-tente,
szép véres a naplemente.
Dimbes-dombos liget mögött
üvöltget a sakálka,
Talált egy fél hideg dögöt
meg is zibi-zabálta.
Csicsijja uuuuuu!

Álmodj ölést, tente-tente
az Istenke így teremte.
Májacskába, lépecskébe
vájd a mancsod, pancsikálj.
Vese-vese szép vesécske,
fuss el véle, s hajcsikálj!
Csicsijja uuuuuu!

A liba hattyúdala

A tömzsi, totyogó tavalyi ludat
cserbenhagyta csúful a józan öntudat.
Fennhordta a csőrét, s nyújtogatva nyakát,
gyönyörű hattyúnak képzelte magát.

Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: “Gá!”
Kilépett a libasorból, s elment világgá.
A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
és hattyúi halálához egy dalt komponált.

Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
a halálhívó szent, nagy éneket,
a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
mely lebegve száll idő s tér felett.
A hattyúdalt, mit életen át érlelt
a méltóságos csönd, a némaság,
a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
a semmivé lett vágyak halk dalát!

Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
és költött is végül szép dalt, szomorút.
Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
Zengett a bús ének: “Gá-gá-gá-gá-gá!”

Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
– Gágogva élni könnyű – dalolva halni nehéz!

A darvak vándorútja

A költözők vándor V-je
éket vág a téli szélbe.
Így halad a célja felé a szárnyas csapat,
mert így írja elő azt a bölcs tapasztalat.
Ám egyszer csak megrövidül a V betű szára,
s néhány ifjonc összefog a rend megbontására.
– Más betűbe tömörülünk! A formásabb S-be! –
Elindultak, s nem jutottak estig egyenesbe.
Majd a fagyos éjszakába’
átcsaptak a Zébe, Kába,
és végul az önmagába visszatérő O-ba,
míg holtan hulltak a tóba.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s