A BUDDHIZMUS JÓGÁJA

Közzétette:

Bár Buddha annak idején letért mind a Szankhija, mind a jóga útjáról, e tanítások számos elemét felhasználta saját bölcseleti rendszerében. A jóga különben sem vallás, egyrészt tehát önmagában is gyakorolható, másrészt “beépülhet” bármilyen világfelfogás testi és lelki “karbantartási” gyakorlatai közé. Buddha egyedül a testi leromlást előidéző öngyötrő aszkézisre mondott határozottan nemet. Valószínűleg a saját bőrén tapasztalta, hogy a testi tönkremenés megtépázza a lelket is. Az aszkézis helyére a mértéktartást állította. Létezik tehát buddhista jóga is. Lélektani játékaink során sehol sem foglalkoztunk a jógagyakorlatok részletes “technikai leírásával és elemzésével. A tankönyvszagúság veszélyeit elkerülendő most éppen csak rápillantunk a meditálj!_01_kicsibuddhizmus jógájának építkezésére, ezen belül is természetesen csak az alapokra.
Buddha első követelése az volt, hogy tanítványainak tisztességes embereknek kell lenniük. (Tulajdonképpen már ez a követelmény megválthatná a világot, a többit akár el is hagyhatjuk.) A tisztesség – ha úgy tetszik, az erkölcsösség – az egyszerű mezei buddhistától azt követelte, hogy ne pusztítson el életet; ne hazudjon, ne zsákmányolja el mások tárgyi vagy szellemi tulajdonát, tartson mértéket, és ne legyen kártékony a szexualitásban; s végül, ne avatkozzon be műileg saját lelki-szellemi életébe izgató- vagy kábítószerek alkalmazásával. A szerzetesek életét ezen túl a teljes nemi absztinencia; bizonyos étkezési korlátozások; többfajta szórakozás, cicomázás, hivalkodás tilalma; valamint az anyagi javak halmozásának megtiltása szigorította.
Ezután következett annak az elérése, hogy a tanítvány ne váljon az érzéki benyomások rabjává, beleértve a látás, a hallás, az ízlelés, a szaglás, a tapintás útján szerzett élményeket és az ezekről való képzelgést.
Az emberi természet ismeretében a Megvilágosodott szükségesnek látta külön hangsúlyozni a mértékletes evést. Azt szerette volna elérni, hogy a tanítványok ne az élvezetért, hanem a test egészségben tartásáért táplálkozzanak. Az elhízás, a zsír és a hús elburjánzása a test eluralkodását jelenti a szellem felett. Állítólag Buddha pocakos ábrázolása sem arról beszél, hogy a Mester kövér volt, hanem a sanyargató aszkézissel való szembenállásának szimbóluma.
Ezután következne mindenféle testi és lelki diszharmónia kiküszöbölése. Az embernek éppúgy rendben kell tartania emésztését, mint az érzelmi háztartását, indulati életét, kapcsolatait, becsvágyát.
Kiemelkedően fontos az összeszedettség követelménye. Azt fejezi ki, hogy bármit csináljon is az ember – beleértve legegyszerűbb mindennapi teendőit -, bármilyen kritikus helyzetben tevékenykedjen is, mindig legyen éber a figyelme, működjék az önkontrollja, vagyis tudja, hogy éppen mit tesz.
Ezek után a tanítvány kereshet egy nyugodt zugot magának, ahol elkezdheti meditatív elmélkedéseit. (Vajon hány születés és halál kell ahhoz, amíg ide elérkezik?)
Az erkölcsi-szellemi fejlődés eme szintje nélkül tulajdonképpen fölösleges is hozzáfogni a meditációt előkészítő gyakorlatokhoz:

1. Nyugodtan kell ülni, a saját legkényelmesebb ülésben. Mégis jó, ha ez keresztbe vetett lábbal történik. Koncentráció esetén a testtartás egyenes, meditáció esetén előregörnyedt. A közvetlen fiziológiai, vegetatív hatás szempontjából, ha valaki fáradékonyságát, aluszékonyságát akarja megszüntetni, egyenesen üljön; ha az álmatlanságtól, izgatottságtól, feszültségektől akar megszabadulni, görnyedjen előre.

2. Behunyt szemmel, lassan, folyamatosán, ritmusosan lélegezzen. Koncentráljon az orrnyílásokra.

3. Most a lélegzések során képzeletben fel kell idézni a mellkas, a rekeszizmok, a has ritmikus mozgását, tágulását és összehúzódását.

4. Ezután a levegő útjára koncentráljon a ki- és belégzések alatt. A lélegzés kezdetére, folyamatára és végére. 10-10 légzésnél ne végezzünk többet.

5. Behunyt szemmel úgynevezett gondolati masszázst végezzünk. Elindul a nyaktól, érinti a vállakat, a karokat, a kezeket, a mellkast, a hátat, a derekat, majd a comb, a térd és a láb következik.

6. Mély belégzés után hangosan zengesse az OM-ot, míg a hang hosszan és zümmögve elhal. Az OM tulajdonképpen AUM-ként hangzik, ahol az A az éber tudati állapotot, az U az álomtudatot, az M a mély-alvás tudatállapotát reprezentálja.

7. Ezután az OM némává válik, már csak az ember lelkében zeng.

8. Ez a belső OM elvezethet az érzelmi és gondolati kiüresedéshez. Ez már a meditáció küszöbe. Addig marad ebben a helyzetben az ember, amíg be nem tör az első gondolat vagy érzés. Azt jól szemügyre veszi, majd befejezi a gyakorlatot. Az OM-gyakorlatokat legfeljebb háromszor érdemes megismételni egy ülésben.

Amint látjuk, minden út a belso kiüresedés Rómájába vezet.
Mógallána, aki eredetileg matematikus volt, majd Buddhához csatlakozva egyik legkiemelkedőbb tanítványa lett (míg a titthahívők agyon nem verték), elgondolkozva a Tanításon, azt kérdezte: “Hogyan lehetséges az, hogy adva van a megvilágosodáshoz vezető út, van tanító is, vannak tanítványok is, akik ezen az úton akarnak járni, s a legtöbben mégsem érik el a célt?”
Mire Buddha: “Két ember fordul hozzád, hogy mondd el nékik, hogyan lehet eljutni Rádzsagáha városába. Részletesen elmondod nekik az útirányt, a kanyarodásokat, a kereszteződéseket, arról is felvilágosítod őket, hogy milyen veszélyeket kell elkerülniük. Az egyik ember betartja az utasítást, és sikeresen eljut Rádzsagáhába. A másik nem tartja be az utasításokat, és eltéved. Hogyan lehetséges ez?”
Mógallána (megtörten): “Éppígy bajlódok én is, uram, Gótáma. Számtantanár vagyok én, uram, Gótáma.”
Igen, könnyen eltéved az ember, még ha számtantanár is.

Forrás: Polczer Porta

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s