Bretz Gábor – Az év komolyzenei előadója
Gyermekkorában még nem gondolta, hogy egyszer az év komolyzenei hangja lesz. Bár szüleivel rendszeresen látogatták a Zeneakadémia darabjait, saját bevallása
Séta a kultúra ösvényein
Gyermekkorában még nem gondolta, hogy egyszer az év komolyzenei hangja lesz. Bár szüleivel rendszeresen látogatták a Zeneakadémia darabjait, saját bevallása
A Maori tetoválások a legjellegzetesebb tetoválások a világon . A Maori tattoo művészet nagyon szép, amely ívelt formák és a
Ó, szomorú téli sötét, te szennyes fekete bársony! Örülök annak a kis résnek a függönyömön, mert rajta a végtelen Terek
Játszd ki az első lapodat Ahogy a szerelmet keresed, úgy keresd a munkahelyedet is, mert az igazit nagyon nehéz kiválasztani.
Elmélkedés a civilizációról Az Osiris kiadó jelentette meg Hankiss Elemér: „Félelmek és szimbólumok” című alkotását, mely „Az emberi kaland” címet
Délelőtt tíz óra volt, amikor az író befejezte új drámáját. Este még két nehéz jelenete volt hátra. Átírta az éjszakát.
A napokban elhunyt Szigeti Lajos Sándort, egyetemi tanárt Szilágyi Zsófia búcsúztatja. Szilágyi Zsófia Szigeti Lajos Sándor (1951-2009) * Nem a
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol
Seneca: Az értelmetlenül elfecsérelt időkről Szó, mi szó, az összes tündöklő elme, aki valaha is létezett, egyetért abban az egyben,
Erre a látszólag egyszerű kérdésre nem is olyan könnyű a válasz. Hiszen előbb a felfedező fogalmát kell tisztázni.