Bartók jelenléte a finn és svéd balettművészetben

Közzétette:

A népi és társasági tánc gyökerei messze nyúlnak vissza Suomi történelmében. Ennek egyik fontos alakja volt a Helsinkiben letelepedett Alina Frasa (1834-1899) német táncosnő, aki a bajor iskolát hozta el finn földre. Ő lett az első balettmester. Baráti köréhez tartozott Aleksis Kivi, az első finn író. Az első balettegyüttest Domenico Rosetti hozta el 1864-ban Finnországba. Szentpétervár német balettmestere Elisabeth Littson és a Stockholmból átjáró balett táncosok segítették a lassan születő klasszikus finn táncművészetet. Auer Lipót szentpétervári hegedűművész az Orosz Zenei Társaság karmester-igazgatójaként sokat segített Finnországnak. Grieg első Peer Gynt szvitjének megjelenése után,  Auer Lipót azonnal vezényli  Szentpéterváron, Rigában és Hamburgban. Auer hatására táncolt Lucia Nifontova orosz balerina Liszt Kromatikus galoppjára a híres finn Kari Kaarnakoskival Péterváron, Helsinkiben és Stockholmban. A cár szólóhegedűseként is aktív Auer Wieniavsky utódaként dolgozott együtt Marius Petipa francia balettmesterrel. Liszt Hungaria szimfonikus költeményének 1931 november 10-i bemutatója is kettejük keze nyomát őrzi. Ma is Auer – részben általa átírt- hegedűszólóját játsszák Csajkovszkij Csipkerózsika balettjében. Ezt a korrekt American Ballett Theatre fel is tüntette 1958-as finnországi turnéján. Hosszú út után jutott el 1961. szeptember 19-én Helsinkibe Bartók Csodálatos Mandarinja, amit Dimiter Parlic horvát vendég rendezett. Ezzel együtt éltek tovább a Liszt hajszálerek, mert Birger Barholin stockholmi svéd rendező Liszt zenére készített Faust fantáziát táncolják.
A Théatre Francais de la Danse jön Párizsból Helsinkibe és Bartók Két arckép balettjét adják elő 1970. november 12-én Joseph Lazzini rendezésében. Végül a Pécsi Balett rendezője Eck Imre Bartók Mandarinját rendezhette Helsinkiben 1981. május 7-én.
A Helsinki Hírekben különös felhívást tett közzé május 5-én Seppo Heikinheimo kritikus: ”A most színre kerülő és őszig az Opera műsorán lévő Mandarin és Kékszakállú egyszerűen remekművek. Nincs rajtuk mit magyarázni. Századunk legzseniálisabb zenedrámái. Minél többen menjenek el e művekkel megismerkedni.”
A Mandarin finn bemutatója után írta Irma Vienola-Lindfors vezető finn balettáncosnő a Helsinki Hírek 1981.05.09.- számában: ”E műben az elszigetelő Bartók hangja szólal meg, mely mélyen érint. Eck koerográfiája kissé elavultnak hat, ha azt Flemming Flint 1965-ben Koppenhágában látott Mandarinjához hasonlítom. Eck felfogása hétköznapibb, de dícséretesen plasztikus. Mondanivalója világos. Némely részletet kiválóan eltalált humor jellemez. Parlic horvát rendező 1961-ben mágikusabb volt, ám neki a felejthetetlen Klaus Solin táncolt, akivel Jarmo Rostas mostani mandarinja nem versenyezhetett.”
A Svéd Királyi Balett 1991. október 18-20 helsinki szereplése idején a finn származású Anneli Alhanko és a magyar származású Marianne Szendrei rokonszenvesen táncoltak Haydn D-dúr szimfóniájában, melynek magyar vonatkozásai nyilvánvalóak. Innen vezet majd tovább az út Liszt dacos csárdásaihoz és Bartók Allegro barbarójáig. A barbarót még az Emerson dzsessz együttessel és pompás táncosaikkal is élvezhettük.
Sajnos az 1994-ben Helsinkiben a Finlandia Ház mögött megnyitott új Finn Opera előtti régi opera színpadának korlátolt méretei miatt a Győri Balett csak a távoli, de nagyon szép észak finn Kuopio város impozáns színházában adhatta elő Bartók: Fából faragott királyfi balettjét és a Cédrust.
Lapzártakor voltam kénytelen egy indokolatlan hevességében meglepő magyar zenét támadó újságcikket olvasni. Oka, egy sajtókritikára adott nyilvános válasz volt, amit a mindenható cikkíró nem bírt férfi módra elviselni. A válaszban feltett három kérdésre (most sem) nem volt képes érdemi választ adni, helyette Liszten és Bartókon töltötte ki sértett egojának dühét: ”Liszt csárdás macabre és csárdás obstiné darabjai kevésbé szörnyűek, mint Bartók ijesztően vad Allegro barbaro-ja”- írta. Hetekig nem tudott megnyugodni. Az egyik legkiválóbb svéd zongoraművésznő Helsinkiben ragyogóan előadott Liszt: Villa d’Este Szökőkútjai produkció után is: ”több piros paprika port szórjon a Liszt darabba”-elegánsnak szánt szánalmas megjegyzéssel siklott el az esemény felett. Holott hálásak lehettünk, hogy a művésznő (London előtt) nálunk is járt. Ilyen indulatokat váltott ki egy udvarias stílusban és higgadt önfegyelemmel megírt válasz!
1988-ban jelentette ki Einojuhani Rautavaara professzor a Helsingin Sanomat-Helsinki Hírekben, hogy a legtöbb hangversenykritika ugyanannak az újságnak az olvasói közvélemény rovatába való. Magyarul ez Tisztelt Szerkesztőség néven ismeretes. Diane Pearson angol írónő 1974-ben írt és Világi Miklós magyar barátjának ajánlott Csárdás című regényének előszavában írja: ”Könyvem címét egy magyar hegyi faluban csárdást táncolt idős házaspár adta. Nehéz életük mindkettőjük arcán kemény nyomokat hagyott. Mégis daliás tartással, kitartóan ropták a táncot, amiben Magyarország egész történelme benne volt.”
Hasonló jó érzéssel hallgattam Helsinkiben egy zenei esten Anna Tölli kisasszonytól Ligeti György Csángó Forgós zongoradarabját. Pearson írónő élményét idézték Helsinkiben a Katrilli karél-finn, a Potpurri finn és a Brages Folkdansslag svéd-finn ifjúsági táncegyüttesek magyar csárdásait látva.
Annika Nilsson és Fodor Béla magyar csárdását ma is emlegetik Stockholmban. Hasonló élmény  volt Helsinkiben a Savoy színházban Anu Komsi és Tero Saarinen erős Bartók utánérzéssel táncolt Ligeti: Nouvelles Aventures bemutatóján jelen lenni.
Mi mindenből áll össze egy Liszt vagy Bartók mű népeket összefogó búvópatak rendszere? A sikereket követő hullámvölgyek után felcsapó örök tűzből. A szangvinikus szalmaláng lelkesedés utáni individualista támadásokat követő örök újrakezdés elszánt erejéből.
Az 1870-1944 korszak után eltávozott nagyszerű nemzedék után tapasztalt gyenge színvonalra utaló negatív jelenségek utáni új feltámadásból. Ez szól Liszt Ferenc konok csárdásaiban. Bartók II. zongoraversenyének utolsó, Allegro molto tételében sokszor hallani ezeket a makacsul újra és újra felugró tánclépés terceket. Ennek eredete az ”Utca utca ég az utca” című népdal. Vikár Béla 1898. augusztus 14-én énekeltette Somogyszobon fonográfra. Bartók 1906-ban megharmonizálta és zongorakísérettel ellátva a ”Húsz Magyar Népdal”-ban közre is adta. A felugró terclépéseket azonnal felismerhetjük Szentirmay Elemér népszerű csárdásában is.
Busoni pedig 1898. szeptember 30-án játszotta a helsinki Svéd Líceumban Liszt: Paolai Szent Ferenc a hullámokon – legendáját. Sokáig fennmaradt szájhagyomány szerint Busoni a viharos tenger felugró hullámait különösen erős intenzitással, már már maga is vizuálisan együttműködve   ”Lisztre emlékeztető erővel” szólaltatta meg. Lisztet zongorázni hallott Richard Faltin kritikus mondta ezt fiának, az pedig Torsten Carlander rokonának és ő pedig nekem 1980-ban. Mit érezhetett az öreg Liszt, aki hátizsákkal szerette volna még Magyarország eldugott (Somogyszob is ilyen helyen van) vidékeit bejárni? Liszt minden jó zene felé nyitott elfogulatlan érdeklődése köztudott dolog. Merem állítani, hogy a makacs konoksággal újra és újra felugró terclépések anyaga ősi kelta-germán-magyar emlék. Ott vannak Bartók Cantata Profana vadász fúgájában és pompás dzsessz hatást keltenek a Kontrasztok trióban. A Bartók által igen pontosan lejegyzett népdalban háromnegyedes és ötnyolcados ritmusok távoli ősi gyökerekre utalnak! Szép irodalmi visszhang reájuk Ady Endre – Fel feldobott kő – című verse.
Vikár Béla 1889. július 20-án feleségével Finnországba utazott. Karélia déli részén, Sortavala városban laktak. Onnan jártak gyűjtő utakra. Rautlahti faluban Vikár kereszttáncot és leány kergetőst látott, ami élénken emlékeztette őt a somogyi táncokra. ”Van benne valami a mi csárdásunkból”- írja. Milyen kár, hogy (az akkor egészen közeli) a Szentpéterváron többször is járt Liszt Ferenc soha nem juthatott el erre felé. Akkor ma talán Karélia rapszódia műve is lenne.
Erik Bergman, Pártay Lilla 2001-ben Budapesten bemutatott Concerto táncszínpadi látomásán fellelkesülve váratlan ötlettel állt elő. Miért ne jelenhetne meg Bartók Bélát megszemélyesítő táncművész is a színpadon, kérdezte késő esti telefonhívásában. Ötletét Harriet Cohen (1895- 1967) Helsinkiben is sokszor szerepelt angol zongoraművésznőtől, Sibelius barátjától kapta.
Másnap a kikötő Kappeli kávéházában Bergman egyenesen angolból finnre fordítva olvasta fel a táncjátékba illeszthető jelenetet. (Malcolm Gilles: Bartók Remembered. Faber and Faber London 1969. 296-7) Harriet elmondja, hogy:
”A hónap végén Ralph Hawkes hívott fel, hogy vacsorázni szeretne velem a pavilon francia éttermében. Rajtunk kívül Bartók Béla lenne a harmadik vendég. Amire odaértem ők ketten már koktélokkal vártak engem és kitűnő hangulatban tánclépésekkel lejtették körbe az asztalt. A virágokkal díszített asztalon egy kotta volt. Ma volt a Mikrokozmosz hatodik kötete megjelenésének napja. Egy aláírt példány volt előttem amiben Bartók kézírásával ajánló sorok látszottak. Béla és Ralph csak folytatták táncukat. Túl sok koktél…gondoltam, mire Ralph odasúgta nekem: lapozz a 35-ik oldalra. Így tettem. Meglepve olvastam: Hat tánc bulgár ritmusban. Harriet Cohen művésznőnek ajálva. Bartók Béla. Kis híján megszédültem. Egyetlen ajánlás a hat mű sorozatban, mondta Ralph és magához ölelt. És ezek az utolsó darabok, a legnehezebbek a Te kis kezeidre, ..tette hozzá Bartók kezet csókolva. Hatalmasat ettünk, derekasan ittunk, majd átvonultunk a kis kerek Frick terembe ahol Bartók bemutatót szándékozott adni. Ralph és én az első sorban foglaltunk helyet. Bartók nagyszerűen zongorázott, ha még az elfogyasztott ital mennyiségét is figyelembe vesszük.  Mielőtt a bulgár táncokból játszott volna előadást tartott a közönségnek művének ajánlásáról és a zongorajátékom iránti érzelmeiről.”
Johann Sebastian Bach zongora és orgonaműveinek prelúdium és fúgái a technikai lehetőségeken kívül egységes mikrokozmosszá teremtett zenei világgal ajándékozták meg az emberiséget. Innen örökölt a továbblépett Bartók. Ilyen érzésének adott hangot az Antwerpen újság 1982. Augusztus 16-i száma, mely a Szilvay testvérek helsinki zenekarának estjéről írt: ”Különösen élveztük Bartók Mikrokozmoszának darabjait, amit Ahti Sonninen finn zeneszerző dolgozott fel számukra.” Sonninen úr Géza rektora volt Kelet-Helsinkiben és halála előtt őt nevezte ki utódjának.
Bartók bolgár táncainak balkáni ritmusainak riasztó mivoltán szörnyülködő és hiányos ismereteit látszólagos objektivitás álarca mögé bújtató docens – újságíró hölgy Bartók ellenében a kifinomult francia zenére hivatkozott. Konkrét példákat kértem rajta számon. Kiderült, hogy csak a nevét ismerte Marcel Dupré (1886-1971) francia zeneszerző orgonaművésznek. A világ modern orgonaművészetének megalapítójáról van szó. Dupré: Symphonie-Passion op.23.(1924) éppen a csodálatos bolgár ritmusokra épül fel és grandiózus hegyi körtáncban teljesedik ki.
Pierre Cochereau (1924-1984) francia orgonaművész  1975-ös Notre-Dame felvétele a legjobb! Szintén az öreg Liszttel és Bartókkal rokon Dupré: Suite Evocation bulgár ritmus anyagot is tartalmazó műve. A CD-ket http://www.solstice-music.com lehet megrendelni. Madame Yvette Carbou.

A szerző a pécsi székesegyház előtt

Forrás: Ághegy – skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s