Petőfi Sándor – Júliához
Júliához Piros orca, piros ajkak, Barna fürtök, barna szem, És ez arcon és e szemben Mennyi lélek,
Séta a kultúra ösvényein
Júliához Piros orca, piros ajkak, Barna fürtök, barna szem, És ez arcon és e szemben Mennyi lélek,
Az alacsonyabb rendű istenek és szellemek közt a határvonal elmosódottabb. Ez a pont az, amelyen az embereket a
Ha ennek a mi lassan és kínosan haldokló világunknak akad majd egy méltó Tacitusa, az bizonyosan megtalálja majd
Van egy pár régi levelem Bezárva egy fiókba. Van egy pár régi levelem, De elolvasni nem merem, Csak
1686. szeptember 2-án visszafoglalták Budát. A főváros 1886-ban ünnepelte Buda visszafoglalásának kétszáz éves évfordulóját. Ez alkalomból rendelték meg
A régi római naptár márciustól számított hetedik hónapja eredetileg csupán egy sorszámot kapott. E fantáziátlan sorszámnevet – latin
Francia költő. Korának művészegyéniségeiről írott cikkei, versei után adja ki a század egyik legjelentősebb verseskötetét, A romlás virágait (1857).
Ma már számos szervezet nyújt segítséget az elveszett családtagok megtalálásában. Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet 2000-es kezdeményezésére
Költő. A magyar irodalom első nagy alakja, s mint ahogy a Pannónia dicsérete című epigrammájában büszkén hirdeti, hazáját ő
Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld