Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a
Séta a kultúra ösvényein
Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a
Grósz Károly mondta: Amikor Grósz Károlyt egyszer fölmérgesítették, ’89 tavaszán, akkor véletlenül elmondta az igazat. “Mit akarnak maguk a többpártrendszerrel?!
Már új utálatok se jönnek, Nagy csapások meg nem csufolnak, Kopott, silány, hivatlan vendég Penészes portámon: a Holnap S roskadott
(Készülő verses könyvem prológusa) Bántott, döfölt folyton a Pénz is S szép humanitások játsztak velem, De lelkemből más sohsem érdekelte
Így volna jó örökkön, így feledve Az életünkre mért örök tusát, Mely bomlott és vigyorgó kárörömmel Lobbantja vágyunk s szítja
Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra
Megtömött szatyraiddal szálltál vonatra tegnap, szaladgálsz dolgainkban , távol, egy éjjel, egy nap, Rendet csinálsz a házban, vesződöl a pénzügyeikkel;
A bögrét két kezébe fogta, úgy estefelé egy vasárnap csöndesen elmosolyodott s ült egy kicsit a félhomályban – – Kis
Babits Mihálynak Kigombolt nyakadat lágy leány-szél nyalja – hagyd, hadd lebbenjen ki mint selyemnyakkendőd melledből e sóhaj. Örülhetsz, örülhetsz –
Sokat sírtam és nevettem – Mindent szívből cselekedtem. Nem is újság énnekem már Semmisem – Olykor-olykor fáj a szívem Csendesen.