Gellért Oszkár: Barátaim…
Barátaim, valahányszor ez a kéz itt Ujjai közt tollat szorítva remeg, Éji óráim a ti szellemeiteket idézik. Valamelyitekhez most készül
Séta a kultúra ösvényein
Barátaim, valahányszor ez a kéz itt Ujjai közt tollat szorítva remeg, Éji óráim a ti szellemeiteket idézik. Valamelyitekhez most készül
A tunyaság ravatalán Felűlök, mint a tetszhalottak, Lehetne élni még talán: Szívemben kínok furakodnak. Messziről szól az életem, Hajtóvadászat fájó
Van már kenyerem, borom is van, Van gyermekem és feleségem. Szivem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem. Van kertem,
Sarjadtan buja, szent áhitatom, Be, húrcollak, be nagy kedvvel keverlek, Be sok némber kontyára készítem Hős koronám, a bolondos szerelmet,
Valamikor egy mélyölü dajka roppant térdére vett, S elringatott, elaltatott, nyugtalan gyermeket, A feledés fehér tejével megitatott halálosan, Ott pihenek
Hol van a jégcsapos őrült, hol van a havazó homályos, Ki fagyszemével bámulta sikosra kietlen semmijét? Im, a világ borult
Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a
Grósz Károly mondta: Amikor Grósz Károlyt egyszer fölmérgesítették, ’89 tavaszán, akkor véletlenül elmondta az igazat. “Mit akarnak maguk a többpártrendszerrel?!
Már új utálatok se jönnek, Nagy csapások meg nem csufolnak, Kopott, silány, hivatlan vendég Penészes portámon: a Holnap S roskadott
(Készülő verses könyvem prológusa) Bántott, döfölt folyton a Pénz is S szép humanitások játsztak velem, De lelkemből más sohsem érdekelte