Reményik Sándor – Pünkösdi szomorúság
A Lélek ünnepén A Lelket lesem én. A Lelket, amely több, mint költemény. A Lelket, amely sosem volt
Séta a kultúra ösvényein
A Lélek ünnepén A Lelket lesem én. A Lelket, amely több, mint költemény. A Lelket, amely sosem volt
(1917 május) A föld: Harmat nevet kövér haraszton, Simogató nap kelteget. Én elkínzott, fáradt nagyasszony, Télből és vérből
Fénynek, melegnek újulása van, Virág a földön, új remény a szívben, Elhagyja ágyát a nehéz beteg, Hogy e
Meglátogattam szülőimet; Csupa sziv volt mind a két öreg. Annyit elcsókoltak képemen, Majd elállt belé lélekzetem. Láttam a
Az orgona kezdte! Szinte csobbant, mikor a kertben megcsapott: fűszere gázként gyült a roppant éj tavába, a völgybe,
Az útszél: csupa pitypang, A bokrok: csupa füttyhang. Rigó fuvoláz; rája tíz Zugból is felcsivog a csíz. Hallgatja
Április, ó, Április, Minden csínyre friss! Faun-bokáju, vad suhanc, Újra itt suhansz! Vásott cigánykereked Porozza a tereket, Repül
Így mindig, új meg új partok felé vetődve, az örök éjen át sodródva szüntelen, soha nem vethetünk az
A zene harmadnapja szólt már, harmadnapja a friss zene! a kis parasztház harmadnapja szinte keringett már bele! A
Szép úri nép, didergő itt a fény, Szükség van itt vidám harangozóra… Lecsúszott vén napunk az ég ivén: