Sík Sándor – Novemberi utazás
November van, hajnal borong, nedves, ködös, didergő. Templom magaslik messziről, sötéten, elmosódón. Hárman botorkálunk felé, lelket átjáró ködben;
Séta a kultúra ösvényein
November van, hajnal borong, nedves, ködös, didergő. Templom magaslik messziről, sötéten, elmosódón. Hárman botorkálunk felé, lelket átjáró ködben;
A vén ligetben jártunk mi ketten, Aludt a tölgy, a hárs, a nyár; Hozzám simult félőn, ijedten, S
Nem is búcsúzott, elment szótalan, Az ifjúságom, íme, odavan. Nem is tudtam, hogy ő valaha volt, Hisz mindig
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Esteledik. Ballagok. Rövidülnek a napok, Hűvösödnek az esték. A szilvafát megszedték. Elvesztettem valamit? Zörren a fű: itt
Szeretem ragyogásod, őszi nap, Mikor széttéped a felhők s a köd Fátyolát és fakuló sugarad Megcsillan a szélrázta
„Hőseink… akik életüket adták Magyarország függetlenségéért.” Barabás Miklós litográfiája, a tizenhárom aradi vértanúról: Knézich Károly, Nagysándor József, Damjanich
Most már félévig este lesz. Köd száll, a lámpa imbolyog. Járnak az utcán karcsú, roppant, négy-emeletnyi angyalok. S
(1570) Halljátok meg mostan, rígi dolgot mondok, Az Béla királynak ideirül szólok, És a vén Bankónak leányárul szólok,
Hajdan rendezetlen volt az ember élete, a nyers erő vezette, mint az állatét, midőn nem várhattak jutalmat még