Apáczai Csere János
Abban az időben, mikor Descartes új filozófiai rendszert alkotott s Comenius új szellemet hozott a neveléstudományba, egy erdélyi
Séta a kultúra ösvényein
Abban az időben, mikor Descartes új filozófiai rendszert alkotott s Comenius új szellemet hozott a neveléstudományba, egy erdélyi
Erdélyt már sokan hasonlíták Svájchoz, s ezen hasonlatnak van is némi alapja. Van helyrajzilag, mert e bérces kis
Zsigmond uralkodásának utolsó hónapjait a középkori Magyarország első nagy parasztlázadása árnyékolta be. Közvetlen okozója ennek is ő maga
Az Erdélyi Fejedelemség a Buda török kézre kerülése utáni években formálódott külön állammá. Bár Fráter György, aki a
Székely János (1929–1992) erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista a 20. század második felének egyik legfontosabb alkotója. A Caligula helytartója című
Elődeitől, Ferdinándtól és Miksától eltérően II. Rudolf (1576—1608) minden téren támogatta az ellenreformációt. Ez számos erőszakos fellépést is
Erdélyben Blandrata György (1515—1588), Izabella királyné udvari orvosa terjesztette el 1563-tól az unitárius tanokat. Oly gyorsan terjedtek, hogy
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel együttműködésben nagyszabású kiállítás-sorozattal emlékezik a Reformáció 500. évfordulójára.
Erdély délkeleti sarkában, a Kárpátok fenséges hegygerincének óriási kanyarulata adja a hátterét annak a tájegységnek, amit Barcaságként jegyeznek
A Keleti-Kárpátok zordon hegyeinek ölelésében, a Székelyföld egyik jelentős városától, Kézdivásárhelytől alig néhány kilométerre terül el Gelence (románul