Apáczai Csere János

Közzétette:

 

 

Abban az időben, mikor Descartes új filozófiai rendszert alkotott s Comenius új szellemet hozott a neveléstudományba, egy erdélyi magyar tanár, Apáczai Csere János, nagy gondolatokkal indult útnak Gyulafehérvárról. Descartesnak és Comeniusnak ez a lelki rokona újjá akarta teremteni a magyar iskolázás egész rendszerét és meg akarta szólaltatni az összes tudományokat magyar nyelven.

Magyar encyclopaediája (1653) jó tájékozást nyujt arra nézve, milyenek voltak a XVII. századi művelt embereknek hittudományi, bölcseleti, nyelvészeti, történeti, jogi, mennyiségtani, természettudományi, orvosi, mérnöki és gazdasági ismeretei. Az is világosan látható belőle, mennyit kellett küzdenie az úttörő magyar tudósnak a maga merev anyanyelvével, mikor ki akarta fejezni gondolatait. Ezt a nyelvbeli nagy küszködést mutatja Magyar logikácskája (1654) is. A lelkes férfiúnak elévülhetetlen érdeme, hogy magyar nyelven számolt be filozófiai tanulmányairól s terjeszteni igyekezett világhírű kortársának, Descartesnak, bölcseleti tanításait.

Apáczai Csere János nem volt önálló filozófus. Descartes eszméit és Ramus Péter tanításait vette át. Magyar logikácskája a ramusi gondolatok rövid kivonata, alig érthető magyarsággal írt iskolakönyv, minden mondata töri a tudományos nyelvet. Ezen nem lehet csodálkozni, mert előtte senki sem írt magyarul ilyen elvont témáról. Magyar eracyclopaediájában sincs önállóság. Ez a munkája latin iskolakönyvek magyar kivonatainak gyüjteménye. Nem lehet benne eredeti gondolatokat keresni. Pusztán gyakorlati szempontból készült, azért, hogy a szerző segítsen magyarnyelvű tudományos könyvek nélkül szűkölködő tanítványain. Ebben a kis lexikonban a magyar ifjúság a maga anyanyelvén olvashatta a legszükségesebb tudományok rövid összefoglalását. A munka nyelvi szempontból figyelmet érdemel. Abban az időben, mikor ismeretlen tudományokat kellett elsőízben megszólaltatni magyar nyelven; mikor egyszerűbb tudományos fogalmak magyar tolmácsolására is körülírások kellettek; mikor például Szenczi Molnár Albert a matematikát csak hat magyar szóval tudta kifejezni, elismerést érdemel Csere Jánosnak az a törekvése, hogy minden egyes latin műszót csak egy magyar szóval adjon vissza. Könyve természetesen tele van nehézkes helyekkel, úgy hogy olvasása fáradságos dolog. Az úttörő magyar tudósnak vért kellett izzadnia minden fejezet megszövegezésében.

Hogy milyen volt ennek a kornak tudományos színvonala a természettudomány terén, az a Magyar encyclopaedia minden részletéből élesen kiviláglik. A földrajz, természetrajz, kémia, fizika és orvostudomány tele volt babonás dolgokkal és naiv tanításokkal. Még ahol puszta megfigyelés kellett, ott is nem egyszer kudarcot vallott a tudósok tudománya. Az elefántról azt olvassuk az enciklopédiában, hogy a sárkányokkal szüntelen ellenkezik s vagy az orrával öli meg vagy a lábaival tiporja el őket. Az elefántok okos állatok, szinte szólni és írni is megtanulnak. Ha harcolniok kell, rendbe állnak, a nyilakat a sebesültekből, mint valami borbélyok, gyengéden kivonják, az elfáradtakat a sereg közepébe viszik. Csodálkoznak az égen, tisztelik a napot és a holdat. Istentiszteletük is van: újholdkor folyóvízbe szállnak, magukat vízzel meghintik, majd ágakat tördelnek az erdőben s a holdra nézvén, gyengéden mozgatják a gallyakat. Ha betegség miatt elfáradnak, füvet hánynak az ég felé, nagy könyörgéseket bocsátanak fel oda. Halottjaikat eltemetik. Mikor tengerre viszik őket, nem szállnak be addig a hajóba, míg az ő igazgatójuk esküvéssel meg nem erősíti, hogy ismét visszajönnek. A tisztesség kívánása olyan nagy bennük, hogy gyalázattal illettetvén, inkább akarnak meghalni. Az oroszlán is igen nemes természetű állat. Olyan erős csontjai vannak, hogy megüttetvén, tűz szökik belőlük, mint a kovából. Ez az állat fél a kerekek forgásától, a fehér színtől, a kakas taréjától és kukorékolásától, leginkább pedig a tűztől. Nyitott szemekkel alszik, az alázatosan könyörgőknek és az előtte leborulóknak megkegyelmez. A majommal nagy barátsága vagyon. Epéje rózsavízben a szem világosságát megélesíti és a nyavalyát meggyógyítja. Szíve az eledel közé bevettetvén, a negyednapi hideglelést megjavítja.

Apáczai Csere János munkásságát kultúrpolitikai törekvései és neveléstudományi eszméi teszik nagyjelentőségűvé. A magyar tudás ügyéért folytatott apostolkodása szinte példátlan ebben a korban. Hiába hívták meg jövedelmező lelkészi hivatalokba, ő inkább megmaradt az iskola szegényes kenyerén, mert új nemzedéket akart nevelni. Latin értekezéseiben meggyőződéssel hirdette, hogy egy nemzet nagyságának egyetlen biztos mértéke iskoláinak száma és tanítóinak képzettsége. Tanügyi programmja szerint a népiskolának mindenkire nézve kötelező tárgyai lettek volna az írás, olvasás, vallástan, számtan, történet, földrajz, természetrajz. A középiskolában megkívánta volna, hogy a latin nyelvoktatás és szövegolvasás tárgyi ismeretekhez kapcsolódjék azaz a grammatika és retorika mellett ott szerepeljen a bölcseleti, történeti, természeti és mennyiségtani tudományok összessége. Az egyetemet a tudós férfiak társaságának és a tudományszomjas ifjak hajlékának képzelte, úgy amint azok voltak a külföldi protestáns egyetemek. Egész sorát vetette föl a pedagógiai eszméknek. Az anyanyelvi oktatás fontosságának kiemelése a kezdő fokon, a szemléltetés megkövetelése, a tárgyi ismeretközléssel egybekötött nyelvtanítás, az érzékelhetőről az elvontra való fokozatos átmenet, az általános és ingyenes oktatás követelése mind az ő tanítói körültekintését dicsérik.

Erdélyben Apáczai Csere Jánosnak minden kortársi ellenségeskedés ellenére is nagy volt a híre. Tanítványa, gróf Bethlen Miklós az emlékíró, különösen hálás szavakkal áldozott emlékének. Följegyezte róla többek között, hogy: «Oda fel Hollandiában professori tisztességes hivatala és kenyere lett volna, ha nemzetségéhez, hazájához, abban dicsőséges Istenhez való szeretete le nem hozta volna». Itthon szokatlan módon kiemelkedett tanártársai közül. Bethlen Miklós szerint ő nyitotta meg Erdélyben a tudós emberek sorát; megmutatta, hogy a magyar ember is megérdemli és viselheti a doctor és professor nevet; előtte mindenki azt hitte, hogyha valaki nem német és nem jár idegen öltözetben, nem is lehet tudós ember. Ha Isten – úgymond az emlékíró – hamar el nem veszi vala, sok tudós ember került volna ki keze alól s az egész magyarsággal megszerettette volna a művelődést. Mert milyen volt – írja Bethlen Miklós – ennek a kornak a tanítása és tanulása? Beadták az együgyű gyereket az iskolába, ott latin nyelvi hiábavalóságokkal pazarolták a drága időt, eltelt tíz-tizenkét esztendő s még a puszta nyelvet sem tudta középszerűen megtanulni a kulturátlan nemesfiú. Ez az iskolázás «csinálta Erdélyben a sok nyomorgató istentelen urat, főembert és ezekből osztán a sok istentelen hamis bírát». Az ilyenfajta lélektelen iskolát végzett nemesember nem tudta hazája történetét, nem ismerte a törvényeket, mégis országot, egyházat, törvényt és hadakat igazgatott. Mikor Bethlen Miklós, mint iskolásfiú, egyideig a kiváló mester osztályába járt, zavaros tudása egyszerre kitisztult. «Apáczai az elébbeni chaost rendbe vette; nagyobb világot hozott az elmémbe; úgy hogy jómra fordult a korábbi hiábavalóságnak tanulása is… Ha maradéka maradt volna és módom lett volna benne, bizony megmutattam volna, hogy én Apáczait mint atyámat úgy tartottam, szerettem, becsültem és emlékezetét ma is becsülöm.» (Gróf Bethlen Miklós önéletírása. Kiadta Szalay László. Pest, 1858.)

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s