Ady Endre: Emlékezés Március Idusára
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
Séta a kultúra ösvényein
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
Egyesült Államok A park alapításakor, 1910-ben nem kellett töprengeni az elnevezésén (a glacier gleccsert jelent), miután mintegy 150
Mit tart az európai „tudomány” a tulipán európai elterjedéséről? II. Mohamed török szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, majd a
XXII. Bánsági Magyar Napok Temesváron 2017. május 4. és 14. között a kettősséget jelképező többségi és a kisebbségi
A magyar felvilágosodás írói, költői általában a köznemességből kerültek ki, kivételesen egy-egy arisztokrata is közeledett hozzájuk. A magyar
A Vadonleső Program keretében – a támogató szakmai szervezetekkel egyeztetve – 2014-ben első ízben hirdették meg az Év
A sárkányfejes régi lámpa Kigyúlt a nagy asztal felett. Anyám fáradt kezébe varrás, Előttem kusza füzetek. Anyukám, én
Az emakimono (vízszintes tekercskép) A vízszintes, elbeszélő tartalmú tekercskép, japánul emakimono formátuma Kínából származik, azonban a képtekercsforma sajátos művészetét Japánban
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja, Fábri Zoltán születésének ebben az évben ünnepeljük a 100. évfordulóját. Ennek alkalmából
Páratlan kincseket, köztük a Toldi-trilógia kézirategyüttesét, valamint az életmű sokrétű hatástörténetét is bemutató Arany János-kiállítás nyílt „Más csak
Brit zeneszerző és pedagógus – írja a lexikon. Joggal, hiszen a budapesti születésű zeneszerző 55 esztendejének mintegy felét