A modern Irán építészete és művészete

Közzétette:

 

 

A Qádzsár kor hagyományhű építészete újszerű funkciókhoz is (színház, közhivatalok, kereskedelmi központok) klasszikus mintákat keresett. Ezzel szemben a Pahlaví-éra (1925-1979) szakított a hagyományokkal. Rizá sah uralmát (1925-1941) az útkeresés jellemezte. Radikális reformerként szinte az összes város térképét átrajzolta: szándékai szerint ugyanis a tradicionális intézményrendszernek éppúgy el kellett tűnnie, mint az annak helyet adó, fallal körülvett, régimódi városoknak. E felfogásnak az iráni épített örökség igen jelentős hányada áldozatul esett. A helyébe racionalista szellemű geometrikus utcahálózat került, rajta az új állam jelképes székházaival: postákkal, bíróságokkal, városházákkal. A kor építészete mindehhez európai elveket vett igénybe, és a historizáló építészet – meglehetősen későn elsajátított – nyelvén igyekezett őrizni, helyesebben újrafogalmazni a nemzeti sajátosságokat.

 

Irfa Mulk Ázádi-torony Irán, diadalív

1: Szántó Iván | 2: Sárközy Miklós | 3: Szántó Iván

 

Egy jellegzetes korabeli épület a tabrízi városháza (Irfa’ al-Mulk, 1934, 1. kép). Magasba törő központi tornya nemcsak az újratájolt tér középpontja, hanem funkcionális váltást is kifejez a város életében. A helyi hagyományra alig utal valami, annál nyilvánvalóbb formai kapcsolat mutatkozik az észak-európai városházákkal, amely például az óratorony alatti mérműves ablakokon érhető tetten. Muhammad Rizá Pahlaví (1941-1979) alatt az a gyakorlat is megszűnt, hogy a középületek modern struktúráit nemzeti-historizáló homlokzat mögé rejtsék, és az 50-es évektől teret nyert az internacionális modernizmus, valamint az ipari anyagok használata. Csupán néhány szimbolikus alkotás jelenítette meg az iráni építészet sajátosságait. Ilyen mindenek előtt az Ázádí- (korábban Sáhjád-) torony Teheránban (Huszain Amanat, 1966-1971, 2. kép). A 45 m magas, teljes egészében márvánnyal borított épület az iráni állam 2500. évfordulójára készült. Egyszerre modern nagyvárosi jelkép, diadalív, és múltidéző városkapu. Noha – néhány kivételtől eltekintve – a diadalív szinte ismeretlen az iszlám építészetben, az 1979-es forradalom egyik meghatározó helyszíneként az Iráni Iszlám Köztársaság öntudatának is alappillérévé válhatott. Erre utal számtalan ábrázolása napjaink köztéri művészetében (3. kép).

 
Szántó Iván – Avicenna Közel-keleti Kutatások Intézete – ELTE BTK Iranisztikai Tanszék

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s