Ady Endre: Emlékezés Március Idusára
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
Séta a kultúra ösvényein
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
(1600- 1867) Az Edo-korban két újítás határozta meg alapvetően a kerámia művészet világát. 1616-ban Ri Sampei (1579-1655), az
Azon a magyar századfordulón, amely az irodalomban Adyék fellépését készítette elő, a legnagyobb hatású író Bródy Sándor volt.
Közös temetkezési hely létrehozása posztbiblikus fejlemény, a bibliai korban saját területen álló családi sírhelyekbe temetkeztek. A temetők első
Az ikebana szó jelentése japánul hozzávetőlegesen „életben tartott virág“. A világon szinte mindenütt használják a virágokat díszként, élvezetből
A koraújkori Irán államszervezetére jellemző volt a törzsszövetségi, föderatív területi rendszer, amelynek következtében egy esetleges politikai, dinasztikus fordulat
A bonsai, azaz a „miniatűr fák művészete“, Japánra jellemző, magas színvonalon művelt kertészeti műfaj. A bonsai szó (japánul
A második világháború és a rendszerváltozás utáni időszak sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a hazai történettudomány megírta volna
Aki csak ismerte, annak a kedvesen mosolygó, ravaszkás tekintetű, megfontolt szavakkal szellemesen okos, gyakran szójátékos Nagylaci maradt az emlékezetében. Aki
Eltűnőben vannak, de a nagyvárosoktól távolabb még ma is művelik a textilszövés hagyományos módszereit. Beduin örökség a színpompás
No, kisöreg, indulás!… Bélus nagyapára néz, elmosolyodik. Az ablaknál áll nagyapa fekete kabátban, fekete keménykalapban. Olyan ünnepélyes és