Odysseus

Szirének

Közzétette:

 

 

gör. Seirénes; lat. Sirenae

Tengeri istennők, a görög néphit alakjai, akikről az Odysseia híres kalandja a következőket mondja: két colonne d ercole ulisseszirén mézédes énekével megigézi a hajósokat: magukhoz csalogatják őket, és aki hallja éneküket, már sosem menekül tőlük, nem térhet haza többé, ott leli halálát. Odysseus azonban Kirké, a varázslónő tanácsára kifog rajtuk. Társainak fülét viasszal tömi be, saját magát pedig a hajóárbochoz kötözteti, így büntetlenül élvezheti a szirének énekét, akik pedig így hívogatják őt:

Jer, te dicső Odüsszeusz, jer akhájok nagynevü dísze

állítsd csak meg a bárkádat, hogy halljad a hangunk.

Senki se húzott el még erre a barna hajóval,

míg mézes dalait meg nem hallgatta a szánknak;

benne gyönyörködvén ment el, gyarapodva tudásban: 

mert mi tudunk mindent, mit a tágterü trójai síkon

tűrtek az argoszi és trósz küzdők isteni szóra,

és mindent, mi az életadó földön megesik még.

(Homéros, Odysseia XII 184-91. Devecseri G. ford.) 


Éneklésük és mindentudásuk a Múzsákhoz teszi őket hasonlóvá. Alakjukról, származásukról és sorsukról magából a homérosi történetből nem tudunk meg többet. De a homérosi jelenet számtalan költőnek adott alapot a történet kikerekítésére, kiszínezésére és magyarázatára, a néphit további elemeivel gazdagítva az elbeszélést. Apjuknak a tengeristen Acheloost vagy Phorkyst mondták, anyjuknak az egyik Múzsát.
Számukat a későbbiekben kettőről háromra emelték. Beszéltek egy versenyről a szirének és a Múzsák közt, amelyben a Múzsák nyertek, a legyőzött szirének pedig szégyenükben önként vetettek véget életüknek és sziklaszirtekké vagy szigetekké változtak Magna Graeciában. SzerepelOdysseusnek az Argonautákról és az Orpheusról szóló történetben is.

A görög művészet számtalan emléke csak részben érintkezik ezzel a homérosi-irodalmi hagyománnyal és számos más elképzelésről is tanuskodik. A Kr.e. 8. századtól kezdve egyiptomi-előázsiai hatásra madártesttel és emberfejjel jelennek meg, majd karjuk és mellük is lesz, egészében emberi alakot csak a késő-ókorban öltenek. Természetükből fakadóan a halálhoz kapcsolódó istenségek, így a harpiák és a lamiák rokonai. Szorosan kötődnek Hadéshoz és Persephonéhoz. Gyakorta jelennek meg sírokon, mint a halott túlvilági útját segítő lények. Római szarkofágokon a halhatatlanság szimbólumai. 

Bélyácz Katalin – Lexikon (szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s