Ausztrália különös növényei

Északnyugat-Ausztrália száraz tájainak jellemző, markáns fafélesége a baobab (Adasonia grigorii). Más kontinenseken élő rokonaihoz hasonlóan, vastag törzse palackra emlékeztet, amelyben a növény tápanyagot és vizet tárol a szárazabb időszakokra. Ausztrália ősnépei a fa belső gumiszerű, puha szövetű részeit táplálékul is felhasználták. Az ausztráliai baobab magassága 8—10 méter, törzsének kerülete kb. ugyanannyi, de ritkán 16—18 méterre terebélyesedő idős fák is akadnak. Tavasszal nyíló virágai a kaktuszéhoz hasonlítanak, termései pedig olyanok, mintha kisebb fajta dinnyék lennének.

Ausztrália különleges növényei közül említést érdemelnek még a pázsitfák vagy fűfák (Grass-tree, Xanthorrhoea). Fás termetű növények, melyek a liliomfélék (Liliflorae) rendjébe tartoznak. A derék vastagságú, 3—4 méter magas törzs tetején bokrétaszerűen, hosszú szálú „fűcsomó” helyezkedik el. A fűszálak közül torzsaként emelkedik ki a fürtös virágzat. A fűfák törzse kormos, fekete. Száraz időszakban ugyanis gyakoriak a pusztai tüzek, ezek felégetik a száraz bozótot, de nem ártanak a fűfáknak, amelyeknek csak a külső kérgük perzselődik meg. A fűfák nem haszontalan növények, mivel törzsük sok gyantát tartalmaz. A fűfákból évente sok száz tonna értékes nyersanyagot nyernek a festékipar számára.

Az Ausztrália trópusi vidékein élő mintegy száz cikászfaj (Cycadaceae család) régi geológiai korok maradványa. Pálma formájú növények, melyek valaha a jura időszakban élték fénykorukat, s Ausztrália sok fajnak utolsó búvóhelye. Kizárólag Queenslandben találhatók azok a Macrozamia-fajok, melyek magassága a 18 m-t is eléri. Brisbane mellett egy Macrozamia denisoni „fáról” azt tartják, hogy a Föld egyik legidősebb élő növénye: korát 3000 évesre becsülik.

A kontinens flórájának pompás és jellegzetes képviselői a banksziák. Elnevezésük Sir Joseph Banks botanikus nevét örökítette meg, aki Cook kapitánnyal érkezett Ausztráliába. Ő figyelt fel ezekre a világon máshol nem található díszes cserjékre, és elsőként írta le azokat. A baksziáknak számos faja ismert, és a kontinens minden részén előfordulnak. Általában 3—4 méter magasra megnövő fás cserjék. Különösen megkapó szépségű íz úgynevezett bullbankszia (bikabankszia, Banksia grandis). Hengeres alakú, tömött, rózsaszínű virágai úgy helyezkednek el, mint karácsonyfán a színes gyertyák.

A banksziák rendszertanilag a Protaceae családhoz tartoznak. Nagyon hasonlítanak hozzá az ún. bottlebrush cserjék („palackmosókefe”), mivel ezek különböző színű virágai is hengeres alakúak. A kis palackmosókefe cserje (Callistemon phoeniceus) sokfelé megtalálható a kontinensen.

Ausztrália köves, homokos pusztaságai igen gazdagok virágos növényekben. Valamennyi között talán a legszebb a waratah (Telopea speciossima), nagy üstökös, vörös virágja van. Gyakran találkozhatunk a kenguruhorog nevű virágokkal (kangaroo paw, Anigozanthos), amelyeknek minden elképzelhető színben megjelenő virágai az őslakók által a kenguruk elfogására használt bothorgokhoz hasonlítanak. A sokféle változat közül legszebb a bársonyos szirmú Anigozanthos preissii.

A nedvesebb vidékek gyakori növényei a páfrányok. Ausztráliában 340 páfrányfajt írtak le. Többségük Queensland trópusi esőerdőiben él. Itt, valamint Tasmania DNy-i partjain egyes fajok 8—12 méter magas fákká nőnek meg.

A vadorchideáknak legalább 600 faja él Ausztráliában. Virágjaik változatos, különleges formái alapján nevezték el őket, így van moszkitó, gyík, pillangó, darázs vagy éppenséggel repülő liba nevű orchideafaj. A rovarfogó növényeknek is sok faja megtalálható Ausztráliában. Legismertebb a kancsónövény (Cephalotus follicularis) és a szivárványnövény (Byblis gigantea). A szárazságtűrő (xerofi) növények között ellenállóképességével első helyen áll a parakeelya (Calandrinia), mely évekig is kibírja eső nélkül. Húsos, szőlőfürtszerűen álló levelei sok vizet tartalékolnak, így a puszták állatait gyakran a parakeelya menti meg a szomjhaláltól.

Az ausztrál sivatagok növénytársulásainak az említett különleges növények csak színes élénkítői, a fő szerepet a kevésbé tetszetős, sőt mondhatnánk, barátságtalan, szúrós, tüskés cserjék játsszák.

A botanikusok Ausztrália növényvilágát külön flórabirodalomnak nyilvánították, mely szigetszerűen helyezkedik el a föld körüli övezetet alkotó tropikus és antarktikus flórabirodalmak között. A kontinens elszigeteltsége azt eredményezte, hogy növényzetének 80—85%-a endemikus (őshonos), az Északi részeken azonban a trópusi, Délen pedig a hideg övezet elemei (például a déli bükk, (Nothofagusok) is megtalálhatók.

Forrás: Balázs Dénes: Ausztrália Óceánia Antarktisz (81-82. oldal) Gondolat Kiadó, 1978 ISBN 963 280 677 8