Benoit Mandelbrot emlékére
A fraktálgeometria fölbukkan a művészetekben és a természetben is. A legtöbb természeti objektum bonyolult alakú. Matematikai leírásuk lehetetlennek
Séta a kultúra ösvényein
A fraktálgeometria fölbukkan a művészetekben és a természetben is. A legtöbb természeti objektum bonyolult alakú. Matematikai leírásuk lehetetlennek
Szent Ferenc prédikál a madaraknak (Jókai-kódex 1430) (részlet) Ki madaraknak Szent Ferenc mondá: Igen tartoztok Istennek, én húgim,
„…Vidám hajnal pirult az orrán.” A források mélyen hallgatnak arról, hogyan lett Orbán (Urban), a civilizált, finom modorú
A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát.
A bélyeg, általában kis méretű, színes rajzolatú értékjegy. A postabélyeget először Angliában használták 1840-ben: Viktória királynő képmása volt rajta. Rowland
Virágos „negyven” napok Flórián, akit a régi naptár május 4-én ünnepelt, római katonatiszt volt Noricumban, a mai Ausztriában.
2008 óta a NASA közreműködésével ünneplik a Nap napját: ekkor olyan programokat szerveznek, amelyeken a Nappal, a Nap
„Kálmán Kata legnagyobb tette az volt, hogy amit Móricz megírt, mit Bartók zenébe öntött, Bálint György publicisztikájában szóvá
A légiónyi katonaszent legnevezetesebbje Kis-Ázsiában született a legenda szerint, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. Konstantinápoly védőszentje volt,
E héten volt a Föld napja, április huszonkettedikén, s mi ismét fogadkoztunk, jók és rendesek leszünk, gondoskodni fogunk