A koronázások a késő középkori magyar társadalomban
A bonyolult hierarchia csúcsán, amelynek egyik legfőbb vonása az engedelmesség volt, a király állt. A király a koronázással nyerte
Séta a kultúra ösvényein
A bonyolult hierarchia csúcsán, amelynek egyik legfőbb vonása az engedelmesség volt, a király állt. A király a koronázással nyerte
Gazdasági erejére és a társadalmi háttérre támaszkodva a fejedelem néhány év múltán aktív külpolitikába kezdett. A Porta engedélyével
A magyarországi katolicizmus megújítása mellett Pázmány az országot foglalkoztató nagy politikai dilemmákban is hallatta hangját. A nyugat-magyarországi főurak
Maga és királysága tekintélyét kívánta növelni Béla azzal is, hogy kezdeményezte László király szentté avatását. Pápai jóváhagyással erre
Az uralmi rendszer csak 1613-ban szilárdult meg, amikor a Romanov család került trónra, amit 1917-ig meg is tartott.
A reformáció terjedése maga után vonta, hogy a török által meg nem szállt városok addig katolikus iskoláinak túlnyomó
Hunyadi László kivégzésére anyja és annak testvére, Szilágyi Mihály – bízva a maguk és familiárisaik erejében – nyílt
A 13. század elejére Európa hatalmi viszonyai gyökeresen átalakultak. A Szentszék és a Német-Római Birodalom közötti viszálykodásból az
A kulturális szférában a gazdasághoz hasonlóan 1988—89-ben elkezdődött a rendszerváltás. Ennek első kézzelfogható jele a Hitel című irodalmi
A drinápolyi békének és a speyeri egyezménynek köszönhetően a következő két évtizedben viszonylagos béke honolt Magyarország mindhárom szegletében.