Móra Ferenc – Este
Este van, este van, Édesapa fáradt – Aranyhajú lányom, Te bonts nekem ágyat. Szelíden te simítsd Puhára a
Séta a kultúra ösvényein
Este van, este van, Édesapa fáradt – Aranyhajú lányom, Te bonts nekem ágyat. Szelíden te simítsd Puhára a
Úgy véljük, külön bizonyítást nem érdemel, hogy az alkoholkészítés és –fogyasztás hozzávetőlegesen az emberi civilizációval egyidős. Bár az
Festő, grafikus. A tanulást gyermekkorában abba kellett hagynia, inas, napszámos volt sokfelé, míg végül ügyvédi írnok lett Désen.
A korábban szórványos, ám a tatárjárás után tömeges betelepítések következtében a lakosság etnikai összetétele módosult. Az erdélyi, felvidéki
Bár Mánuel megeskette pártfogoltját, hogy tekintettel lesz Bizánc érdekeire, Béla minden szempontból szuverén módon uralkodott: jó kapcsolatokra törekedett
A királyi kancelláriában dolgozott az a jegyző, akit az utókor Anonymusként, vagyis Névtelenként ismer, s aki regényes elemekben
„a természet megismerésének és megszerettetésének nagystílű apostola volt” „Brehm az emberek millióival szerettette meg a természetet és késztette
Még benn ülünk. A kandalló varázsa Melengeti a fázós bánatot, Bovarynét olvassuk egyre-másra, Künn zajlanak a víg vadászatok.