Püthagorasz

Közzétette:

 

 

Szamoszi Püthagorasz (Kr. e. 582 – 496) volt az első olyan görög filozófus és matematikus volt, akit kizárólag matematikusként tartanak számon. Számottevően hozzájárult a hellén számtannak, geometriának és aritmetikának a fejlődéséhez, amik a numerikus és alkalmazott relációkból vannak származtatva, és a tömeg- és mértékelmélet, a zeneelmélet vagy a csillagászat terén alkalmazhatóak. Ő volt a Püthagoraszi Testvériség alapítója, ami noha egy túlnyomó részt vallásos társulat volt, de egyéb tudományágak között az orvostudomány, a kozmológia, a filozófia, az erkölcstan és a politika is hozzátartozott az érdeklődési köréhez. A Püthagoraszi Testvériség az orfikus tanításból inspirálódott, amelynek a tagjai vagyonközösségben éltek, és olyan hitek és ismeretek összességéhez jutottak hozzá, amelyek a beavatatlanok számára ismeretlenek maradtak. A püthagoreizmus olyan elveket fogalmazott meg, amelyek Platónt és Arisztotelészt is befolyásolták, és tágabb értelemben tekintve a nyugat matematikájának és racionális filozófiájának a későbbi fejlődését is.

Püthagorasznak nem maradt fenn egyetlen eredeti írása sem. Tanítványai – a püthagoreusok – megingathatatlanul  igazolták a tanokat, válogatás nélkül, mindig a mester tekintélyére hivatkozva, aminek a következményeképpen nehéz megkülönböztetni Püthagorasz megállapításait a követőiétől. Püthagorasznak tulajdonítható a számok funkcionális jelentőségének az elmélete a tárgyi világban és a zene világában. A püthagoreus iskola más felfedezései közé tartozik például a szakaszok összemérhetetlenségének elmélete és a Pitagorasz-tétel a derékszögű háromszögekre.

  • PüthagoraszJobb, hogyha egy ember csukva tartja száját, és mások ostobának vélik őt, minthogy kitátsa száját, és mások meggyőződjenek róla, hogy valóban az.”

  • Senkit se becsülj alá; az atomnak is van árnyéka.”

  • Neveljétek a gyermekeket, és nem lesz szükség az emberek büntetésére.”

  • Legyetek takarékosak gyermekeitek könnyeivel, hogy sírotokat öntözhessék azokkal.”

  • Tisztítsd meg szívedet, mielőtt megengednéd hogy a szeretet beleköltözzön, ugyanis egy mocskos tálban a legédesebb méz is megsavanyodik.”

  • Válassz magadnak olyan asszonyt, akiről elmondhatod: Kereshettem volna szebbet, de jobbat nem.”

  • Az ember halandó a félelmei által és halhatatlan a vágyai által.”

  • Vagy hallgass, vagy olyasmit mondj, ami jobb a csendnél.”

  • Nem tud beszélni az, aki nem tud hallgatni.”

Forrás: AGEAC (Antropológiai és Kulturális Tanulmányok Geofilozófiai Egyesülete)

 

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s