Egyházi központok építése

 

 

A katolikus egyház számára csupán a XVIII. század konszolidált viszonyai közepette nyílt lehetőség a teljes újjáépülésre. A szerzetesrendekkel ellentétben a világi egyház számára ez a folyamat jóval hosszabb ideig tartott, és az egyházmegyék, a püspöki székhelyek és a plébániahálózat kiépítése inkább a késő barokk időszakban valósulhatott meg. A korszak bővelkedett a nagy műveltségű, a művészetek terén jártas főpapokban, akiknek többsége tanulóévei alatt néhány évet a római Collegium Germanicum-Hungaricumban eltöltött, így alaposan megismerhette az Örök Város építészeti kultúráját. A XVIII. század második felének klasszicizáló divatja e megrendelői körben értő közegre talált. Ez időben több kiváló képzettségű és képességű építész dolgozott Magyarországon, akik a püspöki székhelyek kiépítésével igazán monumentális feladatokhoz jutottak. Az osztrák származású Melchior Hefele tanulóéveit a würzburgi herceg-érseki udvarban, az európai rokokó egyik központjában töltötte, majd egy ideig a bécsi magyar testőrség rajztanáraként is működött. Első igazán nagyszabású műveinek egyike a pozsonyi prímási palota (1777-81) tervezése volt, amelyre Batthyány József érsek adott megbízást. A fegyelmezett és méltóságteljes homlokzaton az egyenes vonalak, a sima, díszítetlen felületek, ablakkeretek, a lizénák és óriáspilaszterek által kirajzolódó raszteres tagolás jellemző.

Pozsoni prímási palota

Melchior Hefele: A pozsonyi prímási palota, 1777-82

Szily János szombathelyi püspök az egyházmegye építészetileg is meghatározó központját teremtette meg azzal, hogy Hefelére bízta a szeminárium (1777), a püspöki palota (1778-83) és a székesegyház (1791-1814) nagyszabású együttesének megtervezését. A székesegyház kéttornyos homlokzatát a homloksíkból plasztikusan kiemelkedő féloszlopok és az erős párkányok uralják. A timpanon és a tornyok hegyes gúlasíkjai összhangban állnak a geometrikus formákkal, és a barokkos zsúfoltság ellenére is világos,racionális szerkesztést tükröznek.

püspöki székesegyház, Szombathely

Melchior Hefele: A szombathelyi püspöki székesegyház, 1791-97
Írta: Jernyei Kiss János
Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (194-195. oldal Corvina Kiadó Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s