Patrick Modiano kapta az irodalmi Nobel-díjat 2014-ben
Holland illetve olaszországi zsidó szülők gyermekeként született. A Thônes-i Szent József kollégiumban, majd a párizsi VI. Henrik gimnáziumban
Séta a kultúra ösvényein
Holland illetve olaszországi zsidó szülők gyermekeként született. A Thônes-i Szent József kollégiumban, majd a párizsi VI. Henrik gimnáziumban
179 évvel ezelőtt megszületett Camille Saint-Saëns francia zongora és orgonaművész, karmester. Charles Camille Saint-Saëns A művész családnevének a
1902. október 8-án ünnepélyes keretek között átadták a Steindl Imre által tervezett Országházat. A kor legnagyobb beruházását jelentő
Henri Matisse: Terített asztal 1897, olaj, vászon (Fitzwilliam Museum, Cambridge) Ha hinni lehet a keresztény kultúra ősi könyvének
Az évszak műtárgya(i) a Szépművészet Múzeumban A Szépművéseti Múzeum alapításakor az Antik Gyűjteménybe először az ókor leghíresebb alkotásainak
A 2010-ben alakult Kelemen Kvartett, mely fellépett London, Párizs, Berlin leghíresebb színpadain, hatalmas sikerrel járta be Amerika, Ausztrália,
A Ciprus észak-nyugati nyúlványán (Kárpász-félsziget) fekvő kis falu, Lytrangomi, török nevén Boltasli kora bizánci templomának, Panayia Kanakariának a
Nagyterem 2014. október 9-e, 19.30h Oláh Kálmán/ Fotó: Dobó László Angol trombitás, amerikai szaxofonos és bőgős, spanyol dobos
Fontos bejelentés megtételére gyűltek össze a hazai vendéglátó-ipar legjobb szakemberei. A nagy elődjükről elnevezett Gundel Károly-díj idei nyerteseinek
Svábbálok, színes népviselet, fúvós- és sramlizene, néptánc-fesztiválok; ez az, amit mindenki hallott és tud a magyarországi német nemzetiségről, vagy