Fenyő László: Barátomnak

Közzétette:

 

 

Barátom, kivel tizenegy év
font össze, napra nap:
lám, megtagadtál s mégse vagy boldogabb,
mélyebb szenvedő te, szomorú, szomorú.
Hogy visszalökted békülni-nyúló
minden ujjában remegő kezemet:
férfiasabb volt? Embertelenebb.

A Bölcseség kristály-keménye ez?
Magos magány? Gyémánt? Ragyognál?
Ó nem gyémánt, csak megfagyott sár,
rideg göröngy – s arcomba verted.

Hogy mondjam most, hogy ne szégyelljed:
nem magamért békültem, én
a megsértett Igazságnak
tisztelegtem jobbommal akkor
s lettem: a megsértett Igazság.

Homlokom immár a nyugodt önérzet,
alázatom is már önérzet
s majd jönnek még napok, amidőn sirató-kedvemhez
megkereslek barátom, mint távoli utast,
kinek alakját s hírét is ellepték az évek
s nem te leszel az már, a közös ifjúság! s tán fájni fog,
hogy gyérül a lélek, siratásomban is egyre gyérül a lélek…

(1931 december 24)

Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 8. szám

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s